puding » varázslat

Tészta és varázslat

puding — Thu, 11 Feb 2010 23:30:57 +0000

“Life is a combination of magic and pasta!”

- Federico Fellini

Oksi?

puding — Fri, 16 Jan 2009 00:37:01 +0000

Van az a nagybecsű mondás, mely szerint könnyű utólag okosnak lenni. Hát szerintem meg nem könnyű. Meg azt is hallottam már, hogy az a jó, ha legalább utólag okos az ember. Végül is még mindig jobb, mintha hülye marad. Állítólag. Én nem tudom, mi a jobb. Kockanadrág (mármint a rajzfilmbeli) meg irigylésre méltóan hülye. Szerintem jó neki. És most nem tudom eldönteni, hogy hülye vagyok, vagy csak hülye szeretnék lenni. Igazából, ha varázsolhatnék most bármit magamnak, csak állnék bambán, hogy mi is, mit is akarok én?

Jáj

puding — Wed, 19 Nov 2008 23:02:26 +0000

Lesz egy pattanás a nyakamon. Bazi ronda, de senkinek nem fogom bevallani, hogy pattanás. Majd jól azt mondom, hogy megcsípett egy pók. (Bocs, Doris.:)) Á, nem fogok ilyet mondani, mert erről eszembe jut egy film, amit tizeniksz évesen láttam. Valami rondán néző pasas belevarázsolt valamit a nő púderébe, akinek egyre jobban feldagadt az arca, aztán meg a dagadásból szőrös pókok másztak elő. Áááá… Ezt a filmet a kollégiumban vetítették nekünk.

Varázsvilág

puding — Fri, 10 Oct 2008 14:59:02 +0000

Jólesett a séta. Zenét is hallgattam közben. Éreztem, ahogy minden egyes lépésnél a talaj erőteljesen visszalöki a cipőm talpát. Még nem kellek a mélynek. A nap is sütött. Lágy szellő fújt. A szelet pedig mindig is szelettem. Akkor is, amikor könnyeket csalt a szemembe, és akkor is, amikor pajkosan bebújt a ruhám alá, hogy végigzongorázzon a testemen, és megcsiklandozza az orromat, összekócolja a hajam. A láthatatlan szerető, ahogy figyelmet követel magának.
Volt az az utca, ahol a fák szinte teljesen összeborulnak. Tavasszal a szél szirmokat szokott csempészni a hajamba, ahogy a fák alatt jártam. Ott mindig úgy éreztem, mintha a világ mosolyogna rám.
Valami ilyesmi volt a tegnap is. Színes, őszi forgatag. A szél megtáncoltatta a leveleket. Meg is álltam egy kicsit, hogy gyönyörködjek bennük. A levelek forogtak körbe-körbe a levegőben. Némelyik egész magasra szállt. Aztán puhán visszahuppantak a földre, hogy majd felemelkedjenek újra. Már nem kapcsolódtak a fához. Utazhattak a láthatatlan szél hátán, így úgy tűnt, mintha maguktól repülnének. Amikor elhaladtam ott a fák alatt sárga levelek hullottak rám. Kacagnom kellett. Szeretem, hogy a világom tele van varázslattal.

Talán a részletekben

puding — Wed, 01 Oct 2008 06:32:32 +0000

Talán a részletekben rejtőzik a kulcs. Bele tudok szeretni egy ívbe. Vagy egy gödröcskébe. A fény játékába. Egy színbe. Életről árulkodó ráncokba. Tekintetek mélyén várakozó varázslatba. Tapintható közelségbe csábító illatba. Figyelmemet leigázó hangba. Egyedi harmóniába. Elveszni bennük egy időre. Talán egy pillanatra. Egy mély pillanatra. Valahol itt kell lennie a kulcsnak. Valahol itt kezdődik.

Valerie Tasso – Egy nimfomániás naplója

puding — Mon, 08 Sep 2008 20:40:37 +0000

“Szexuális aktivitásom az egyetem utolsó éveiben éledt újra. Addigra már tudtam, hogy van bennem valami, ami vonzerővel hat a hozzám hasonló férfiakra. Boszorkánynak éreztem magam, és lassan a város minden zugában a hozzám illő Merlint kerestem. A varázslót, aki körül vibrál a levegő. A szeretőt, aki a homlokán átütő kékes erecskéivel mindig levesz a lábamról. Olyan férfiak után kutattam, akiknek csuklóján kitapinthattam vérük lüktetését. Akik képesek meghallani, mit mond a papír a golyóstollnak. Akik egy tiszta lapon szétterülő tintapacába csodás figurákat képzelnek. Olyan hímnemű emberi lényekre akartam rábukkanni, akik akárcsak én, észreveszik a lebegő porszemet, és a rajtuk megtörő fény színeit. Társakat kerestem, akiknek hajnali négykor, egy diszkó büdös, mocskos vécéjéről a törékeny emberi lét jut az eszükbe. Hús, vér férfiakat, akikkel én is elevennek éreztem magam.”