A nő azt kérdezte: -Most mondd meg őszintén, te ezt élvezed? Persze hogy élvezem – válaszoltam. Másképp nem is csinálnám. A párja félig komolyan azt mondta: -Inkább azt kérdezd meg, hogy lehet oda középre bekerülni. Erre is könnyű volt a válasz. Egyszerűen be kell feküdni oda. Az az igazság, hogy alapesetben nekem ehhez sok bátorságot [...]
TovábbKettőtől édeshármas

Van az úgy, hogy ahogy hárommal lejjebb írtam, nem tetszik a hájam. És van az úgy, hogy egyenesen istennővé avanzsálnak a párnácskáim, én pedig úgy lubickolok a bókokban és simogatásban, hogy azt még Vénusz is megirigyelhetné. Örültem, amikor telefonált, hogy jönne, ha ez nekünk is megfelel. És már előre mosolyogtam magamban. Gyönyörű, új derékfűzőm van [...]
Tovább gruppen, hármas, swinger, szvingerTik-Tak szerda

Saját autó híján a Tik-Takból éjszaka egy kedves pár hozott be minket a városba, akik amúgy hárman érkeztek: két hölgy és egy úr. Amikor a hölgy az anyósülésen finoman elsóhajtotta magát, muszáj volt megjegyeznem, hogy “hát igen, ez az utóhatás”. És nevettünk. Cinkos, felszabadult nevetéssel. Mindannyian tudtuk, milyen is az. 99%-ban szombaton jártunk klubba, de [...]
Tovább férfi, gruppen, hármas, swinger, szex, szvinger, Tik-TakA 8 leggyakoribb hiba, amit a szvingeresek elkövetnek
Ez a lista részben a saját tapasztalataimon alapul, másrészt beszélgetések és megfigyelések eredménye. Természetesen nem követi el minden szvingeres ezeket a hibákat, pláne nem az összeset. Ráadásul a felmerülő nehézségek néha ellentmondanak egymásnak. Hogy kinek-milyen élményei lesznek nagyban függ a saját beállítottságától, ezért ami az egyik embert boldogtalanná teszi, azt a másik lehet, hogy fel [...]
Tovább gruppen, kapcsolat, klub, pár, pszicho, swinger, szex, szvinger, szvingerklubUtána
Tetszett neki a pöttyös pizsamám a mellemen feszülő “Dream big” felirattal. Szerette a pánt mögött huncutul oldalra kunkorodó fürtjeimet. Megcsodáltam a térd fölé érő, magassarkú csizmáját, a mintás combfixét, a rövid szoknyáját és az arany felsőjét. Bugyit persze nem vett fel. A fekete bőrkesztyűben simogatta a fehér melleimet. Mindig nagyon gyengéden bánik velük. Néha, amikor [...]
Tovább cickó, Édi, farok, gruppen, hármas, Mr., pikáns, punci, sperma, swinger, szex, szvingerTorkos csütörtök
Annyi dolgom lett volna éppen akkor, de félretettem mindent. Egy újabb négyesért. Ez már a harmadik délutánunk velük, de valahogy sosem tudom megírni, megfogalmazni. Nem tudok visszaadni belőle, pedig annyira szeretném, hogy legyen itt is egy kicsi abból a sok jóból, amit négyesben művelünk, abból a hangulatból. A férfi úgy tudja imádni minden porcikámat és [...]
Tovább gruppen, négyesz, pár, párcsere, punci, swinger, szex, szvingerKözel a mennyországhoz
A nő szereti, ha egyszerre több kéz is simogatja. De nem csak az ujjakat szereti magán és persze magában érezni. Szereti, ha puha ajkak csókolják, ha ügyes nyelvek masszírozzák, ha fogak feszülnek finoman a bőre köré. Azt is szerette, amikor fölé hajoltam és melleimmel betemettem az arcát. A jobb mellbimbója a számban. A nyelvemmel a [...]
Tovább cickó, farok, gruppen, öröm, pár, pikáns, punci, sperma, swinger, szex, szvingerA kapcsolataitokról
A blogtalin páran nem emlékeztek a Milyennek szeretnéd a kapcsolatod kutatásra. Amúgy is akartam írni róla, mert ennyi idő távlatában már elég sok adat gyűlt össze. Összesen 81 válasz érkezett nőktől és 57 férfiaktól. Ebből azt a merész következtetést vontam le, hogy valószínűleg több nő olvassa a blogot, mint férfi. Nem mintha ezen meglepődtem volna. [...]
Tovább férfi, gruppen, hűség, nő, pár, párkapcsolat, pszicho, swinger, szvingerSzexhoroszkóp most
Már rég nem volt szexhoroszkóp, pedig azért minden hónapban elolvasom. De ezt most nem akartam kihagyni. Szűz, június: Emlékszel, milyen volt a libidód, amikor még fiatal voltál és legyőzhetetlen? Hát most hálát adhatsz az égnek, mert ez az időszak újra eljött. A júniusod tele lesz élményekkel, izgalommal és álmokkal. Minden frissnek és újnak tűnik majd. [...]
Tovább asztrológia, dominancia, férfi, MSN, partnerkeresés, swinger, szexhoroszkóp, szűz, szvinger- 1
- 2
