Az elmúlt tíz napban annyi emberrel találkoztam, mint kábé három hónap alatt. A végén már nagyon vártam, hogy visszabújhassak a kuckómba. Elég magas az egyedüllét iránti igényem. De ezt most nem panaszkodásnak szánom. Élvezem ezt a pezsgést, és a közben a magányt sem kell nélkülöznöm. Tökéletes ez így. Boldog vagyok, meg egy kicsit fáradt.

Nem merek beszélni senkinek arról, hogy mi történik körülöttem, mert annyira félek, hogy az utolsó pillanatban megint pofára esek majd, ahogy az már annyiszor megtörtént. Most a jövő (legalábbis karrier fronton) nagyon izgalmasnak látszik. Tele van kihívással, lehetőséggel, kiteljesedéssel, együttműködéssel, tanulással, gazdagodással (nem csak anyagilag értem). És egyszerre érzem, hogy ez a tempó túl gyors nekem, ahogy azt is, hogy túl lassú.

Megyek is és gyorsan változom egyet.

És aztán jól érezzük magunkat itthon. Kiglancoltam magam rendesen, aminek folyományaként az ágyneműnk olyan, mintha egy csapat travi hempergett volna meg benne, pedig csak én voltam. Meg persze Pé. De ő sminktelen révén nagyon keveset adott hozzá az egészhez. Szép voltam. Jó volt.:)