Browsing tag: önszeretet

Mindig is ilyen hajat akartam


Gyakran nézek a tükörbe. Imádom, amit látok. A hajam gyönyörű kiengedve, és álomszép feltűzve. Eleven. Szinte lüktet. Úristen, de imádom. És ennél még sokkal jobb lesz. Világéltemben hullámos hajam volt. Ha jó napja volt, magától is csodásan állt. De ritkán volt ilyen napja. És nem nagyon tudtam, hogyan kell bánni vele. Azt sem tudtam, hogy

Mintha a saját bizonytalanságom beszélt volna belőle


Egy rendezvényen voltam, ott kezdtünk el beszélgetni. Amikor elmesélem, hogy önbizalom fejlesztéssel (is) foglalkozom, akkor lecsap rá. Ez szinte mindig érdekelni szokta az embereket. Hogy működik? Működhet-e egyáltalán? Amikor kifejtem, hogy miért félünk megmutatni magunkat, miért tartjuk veszélyesnek, hogy szeressük magunkat, akkor érzi a benne lévő igazságot? Ilyenkor még inkább előjönnek a kérdések. Konkrét problémák

A puding most éppen eleven ízű. Szenvedélyesen.

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.