Browsing tag: om

Közel és távol


Lapossal kezdünk finoman. És már az első pillanatban elakad a lélegzetem. Nagyon vártam az omozást*, és nem tudom, hogy azért-e, mert nekem most “csak” ezek az érintések jutnak, de minden olyan felfokozott. Egyszerűen csak vagyok, és élvezem. Most még akarni sincs kedvem. Egyszer kérek csak. Azt, ahogy kezdtünk, bármi is volt az. Átadom magam. Néha

Erre nem számítottam


Az, ami a legmeglepőbb volt nekem a legutolsó OM*-ban az a lágyság ereje volt. Amikor úgy éreztem, akkor kértem erősebb, intenzívebb simogatást (egyszer), de mégis a legintenzívebb akkor volt az érzés, amikor a simogatások könnyedebben vagy lassabbak lettek. Minél nagyobb volt a változás, annál erősebb volt rá a reakcióm. Újra, és újra és újra. Ez teljesen

A belesimuló OM


Akkor nagyon fáradt voltam, és túlhajszolt. Annyi minden változik körülöttem, és sok tennivaló akad, hogy alig vártam az OM-ot. * Mire Mr megérkezett, már összeraktam a fészket. Legutóbb megbeszéltük, hogy ez egy olyan OM lesz, ahol én kérek. És kértem. Jó érzés volt arra figyelni, hogy mit akarok, mit szeretnék, merre akarok haladni. És még

Még


Ez most nem volt szabályos OM. Én legalább annyira akartam, hogy ne legyen szabályos, mint ő. Nem mintha a múltkor olyan szabályosak lettünk volna. Van az OMban egy olyan, hogy a jobb kéz hüvelykujja végig a punci bejáratánál van. Nem hatol be. Egyszerűen “csak” ott van. Nyomást gyakorol. Engem mindig a potenciálokra emlékeztet. Olyan, mint

Aranyos OM


Pár hete volt, hogy azt mondtam neki, azon gondolkodom, hogy megkérdezem, lenne-e az OM partnerem.  Amikor legközelebb felhívott, már tudta mi az az OM, mert utánanézett. Ez valahogy annyira jólesett. Aztán én hívtam hétfő délelőtt, hogy időpontot kérjek tőle OM-ra. Annyi embert hívtam azóta, de ahogy behívtam a telefon funkciót ott volt a neve, csak

Játszom – I’m playing


Ma megcsináltam a OneTaste orgazmus tesztjét. Kíváncsi voltam, hogy mi jön ki. Két év alatt nagyot fordult velem a világ szex, kapcsolódás és intimitás témakörben. Sok hónapnyi önmegtartóztatás után (ami igazából nem esett a nehezemre akkor, sőt…) lett egy két hónapos kapcsolatom, aztán valahogy elkezdtem nyitni valamennyire. Nem terveztem ezt a nyitást egyáltalán, “csak” haladtam

Az én lovagOM


Megkérdeztem tőle, hogy lenne-e az OM partnerem. Az válaszolta, hogy igen, bármi is legyen az. Ez annyira rá vall. Nevettem. Annyit nevetek mellette. Szabadnak érzem magam. Annyira természetes vele lenni. Akkor is, ha nem egy az utunk, hanem csak időről-időre találkozunk, és akkor megosztunk valami értékeset. Úgy tűnik, hogy az életünknek ebben a szakaszában ez

A puding most éppen bizsergés ízű. Repülő só.

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.