Browsing tag: om

Mégis


Én: – Bocsánat. Mr: – Ne kérj bocsánatot! OM*oztunk. Épp ugrottam egyet előtte az ágyban. Pedig finoman simogatott. Sokféleképpen. Nagyon, nagyon sokféleképpen. Apró kis körök a csiklóm körül. Aztán egyszer csak megfordult az irány, és elindul visszafelé. Felülről le. Nagyobb nyomással vagy éppen könnyedén. Nem tudom követni, mit is csinál. Nem is akarom. “Csak” érzem.

Ívek


Pizsamában vártam. Mert olyan puha, kuckós napom volt. Nem mintha pizsamában aludnék. Ahogy átölelt, meg is jegyezte, hogy mennyire puha. Aztán a keze már a hátamon, a felső alatt finoman halad is felfelé. A másik oldalon a nyakamat csókolja végig lefelé. Apró kis, finom csókok. Pont ahogy szeretem. És ez az egész így együtt annyira teljes.

A két legnagyobb ráébredésem


Egy ideje már feltűnik magamban, hogy mennyire megváltozott a belső párbeszédem. Korábban is észrevehettem volna, hiszen a külvilág már jó ideje olyan mély támogatást nyújt nekem, olyan sok szeretetteli kommunikációban és gesztusban van részem, hogy gyakran ettől egészen áldottnak érzem magam. A belső párbeszédem ugyanezt adja vissza. Támogató, stabil, szeretetteli, együttérző. Amikor bántó gondolatok merülnek

Lassan és izgatottan húzta le a bugyimat


Lassan és izgatottan húzta le a bugyimat. Csak két hónap telt el a legutolsó OM* óta, mégis mintha évek múltak volna el. A múlt héten, amikor egyszer egy spriccelős csajos pornóra masztiztam, hirtelen az villant belém, hogy nem tudom, fogok-e még spriccelni valaha, vagy egyáltalán fogalmam sincs, hogy milyen leszek megint. Még a csók is olyan

Amíg


Vagy azonnal szeretek írni az Om*ozásról, amíg még igazán friss az élmény, vagy jóval később, amikor már leülepedett bennem. Most mégis a kettő között vagyok valahol. A puncim még nedves, de több emberrel is egyeztettem azóta, még dolgoztam is. De ezt most nem akartam ülepedni hagyni, mert ezt a mai Omot sok szempontból spirituális élménynek éltem

Kivéve


Ha előtte való nap megkérdeztek volna, hogy milyennek szeretném az OM*-ot, akkor azt mondtam volna, hogy legyen nagyon lassú. De két hét kihagyás után végül azért mégsem ezt akartam. Legalábbis nem az elején, és nem folyton. Egészen könnyű simogatással kezdtük a csikló csúcsán. Mintha sok kis pillangó játszott volna velem. Aztán jöttek a különböző variációk. Akartam. Akartam

A hiányzOM


Elmarad a heti OM*om. (A múlt hetit én mondtam le.) És nem sokkal azután, hogy felmerült bennem a gondolat, hogy az Om-ot részben arra is használom, hogy legalább valamennyit megkaphassak abból, amit nagyon szeretnék; hogy ne fájjon annyira az, ami hiányzik; hogy megpróbáljam konzerválni azt, ami van; jött is a hívás, hogy sajnos mégsem jó a

Hol volt, hol nem volt


Egy testre simuló kis fekete ruha volt rajtam, alatta pedig semmi. Mellettem feküdt és a bal mellemet simogatta. Elmosolyodott az egyre keményedő mellbimbó láttán. Én meg egyszerűen csak élveztem a simogatásait. Én: -Csinálhatnánk egy olyan OM*ot, ahol a csiklóm helyett a mellemet simogatod. Ő: -Benne vagyok. Én: -Bátor férfi vagy. Ő: -Miért? Esetleg valamilyen speciális

Fel felém


És sírtam a kádban. Annyira egyedül éreztem magam. Egészen árvának. És ott az emlék. Én 3 vagy 4 évesen, ahogy azt olvasom ki a dédim tűzhelyének táblájából, hogy “Apu, gyere értem, itt vagyok a dédimamánál.” De nem jött. Felhív Mr, hogy csak később tud indulni, és hogy akarom-e így is, hogy jöjjön, mert tudja, hogy este

Nem akarok mindig magasra menni


Annyi minden történt egyszerre az elmúlt két hétben az életemben, minden felfokozódott, felgyorsult, és annyi helyen kellett helyt állnom, hogy az OM*ozásnak még a gondolata is nyugalommal töltött el kicsit. Nagyon vártam. Épp a pörgés közepén, egyszerűen olyan volt, mintha elvonulhattam volna egy szigetre. A kezdő simogatások, a finom masszázs gyógyír volt, béke és öröm.

A puding most éppen bizsergés ízű. Repülő só.

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.