Pár napja este későn értünk haza Pével. Akkor is ilyen forróság volt. Még épp annyira volt világos, hogy kimentünk megöntözni a szegény, szomjazó növényeket. Amikor ide költöztünk, szerettem, hogy olyan védett volt a kert. Aztán a szomszéd kivágott egy fát, meg pár növényt, és azóta még tornázni sem szeretek a kimenni. Ehhez képest előbb a melltartómat vettem le, aztán a felsőmet, majd felhúztam a szoknyámat. Gondolom, mondanom sem kell, hogy Pével spriccelőst játszottunk, és hangosan visítoztam.

“Mindegy, hogy mit gondolnak mások. Mindegy, mit szólnak. Van úgy, hogy el kell szabadulni otthonról. És van úgy, hogy ha menekül az ember, éppen a helyes irányba tart.” …

“Soha ne nézz vissza, figyelmeztette magát. Ne gondolj a hattyúkra vagy arra, hogy egyedül vagy a sötétben. Ne gondolj viharra, villámra vagy mennydörgésre, se az igaz szerelemre, amelyben úgysem lesz részed többé. Az élet nem több, mint fogmosás és reggelikészítés, és a dolgokon való nem gondolkozás, és mint kiderült, Sally remekel mindebben. Időre végez a feladataival. Álmában azonban gyakran kísérti a nénik kertje. A legtávolabbi sarok citromos verbénája, citromfüve, citromalmája. Volt, hogy elbódult az átható citrusillattól, ha törökülésben elüldögélt ebben a sarokban. Abban a kertben mindennek célja volt, még a buja bazsarózsának is, mely megvéd a rossz időjárástól és a mozgásszervi betegségektől, sőt állítólag a gonoszt is elűzi. Sally már nem biztos benne, hogy a kert összes gyógyfüvét fel tudná sorolni, de úgy gondolja, most is meg tudja különböztetni a martilaput és a nadálytövet, a levendulát meg a rozmaringot pedig az illatáról is felismerné.”

“But gardens also exist in our collective subconscious. The garden was man’s first domain, and in the course of centuries he gave it numerous names meaning the Earthly Paradise, Eden. The hanging gardens of Babylon were one of the seven wonders of the world…Our efforts to recreate it always remain works of imagination.”

~Olivier Choppin De Janvry, Le Desert de Retz

Elbúcsúztam a rózsáktól. Isten veletek. Ők meg nyílnak még most is. Nyitogatják a szirmaikat, illatoznak. A szomorkodás nem az ő dolguk. Szeretnék rájuk ordítani, hogy “Hé, hát észre sem veszitek, hogy meg fogtok halni ti is? Reszkessetek, baszki!”. Mekkora hülyeség. Ugyan, mi értelme lenne?

Egy természetundoros blogger bejegyzését olvastátok.

Kovács Erzsi: Tűzpiros virágok
[pro-player width='510' height='32' type='sound']http://pudingocska.com/wp-content/zene/KovacsErzsi_Tuzpirosvirag.MP3[/pro-player]

Csak imádkozni tudok, hogy a futórózsát hátul ne bántsák. Az szerencsére a szomszédtól kapaszkodik át. Gondolom, azt is jól visszametszik. Biztos jobb lesz úgy a rózsának. Habár én úgy szeretem a kertet, ha burjánzik. Nem azért, mert utálok kertészkedni, hanem mert az igazi kert nekem dzsumbujos, organikus kazal. (Vagy teljesen rendezett, agyongondozott, geometrikus táj.) Meg kitalálták, hogy terméskövet tesznek fel a lábazatra, mert attól szép lesz a ház. Pff. Én nem akarom, hogy szép legyen (ráadásul az még édeskevés, hogy szép legyen).

Kifejezetten szerettem ebben a házban, hogy nem szép. Nem akad meg rajta a szem, hanem továbbsiklik. Nincs rajta semmi csicsa, semmi dísz. Tök egyszerű fehér. Itt fognak bizgerálódni napokig.