Browsing tag: idill

Régi pillanatok új pillanatokban


Valahogy így jönnek. Egymás után, mégis néha egyszerre. Mintha új pillanatokban régi pillanatok lennének. Egy femme-domme esten vagyok. Szabályokból felhúzott falak védenek. Nem az én szabályaim, hanem az ő szabályaik. Szűkebb, mint amit én adtam volna meg, de tetszik ez a szűkösség. A high protocol térben a férfiak nem ülhetnek a bútorokra. Nem szólíthatják meg

Reggel


A telefonom finoman szokott felébreszteni. Néha még el is mosolyodok, amikor meghallom. Belefúrom magam az ágyneműbe. Szeretem ez az újat. A földig érő levendula lepedőt, a az arany és lila mintás részt, ami mintha a meséből csöppent volna bele a fehér habokba. Szebb ágyat érdemelnének, de egyelőre ez van. És legalább jó helyen. A redőny

Néha olyan


Nem is néha olyan. Sokszor olyan, mintha menedék lennék. Egy védett, idilli öböl valahol a paradicsomban, ahol lágyan süt a nap, frissítő szellő fújdogál, csillagfényes az éjszaka, színpompásak a madarak, hercigek a mókusok, lédús gyümölcsök várnak a fákon, a víz édes és üdítő. Minden megvan a boldogsághoz. Nincsenek heroikus kalandok, de van változatosság és élet.

A verseny szellem


Valahogy mindig azt gondoltam magamról, hogy kifejezetten erős bennem a versenyszellem. Nemrég jöttem csak rá, hogy ez egyszerre igaz és nem igaz. Erős bennem a versenyszellem, ha magamat kell legyőzni. Ha gyorsabb, jobb, ügyesebb AKAROK lenni. Olyankor turbóra kapcsol a motorom, ami amúgy általában csak szépen elduruzsol itt a sarokban. Néha majd lerepül tőle a

Mert olyan jó


Hívhatjuk mondjuk ezt szokásnak vagy rituálénak, hiszen szívesen csinálja minden nap, legalábbis már amikor eszébe jut. De gyakran elfelejti, pedig nagyon szereti csinálni. Lefekvéskor, elalvás előtt számba veszi az aznapi kincseit, és rájuk mosolyog újra. Eszébe jut, hogy amikor a megbeszélésre mentek, arra gondolt, hogy mennyire szívesen inna egy mentás-étcsokoládés kapucsínót. És a kávézóban volt

Az élet magjai


[dropcap]M[/dropcap]ég kislány voltam. Hosszú hajjal, csillogó szemmel lelkesen figyeltem a dédimamámat. Azt tanította éppen, hogy hogy kell a tésztát összegyúrni. Nekem meg valahogy az istenért sem állt a kezemre a mozdulat, pedig nagyon szerettem volna. A dédim kezében a tészta valami hömpölygő, puha, változó csoda volt, ami szem látomást szót fogadott, és mintha még rá

Fifi


A kutyát Gazdi és Pé találták. Majdnem elütötte az autó. A nyakán nyakörv, de bilétája nincs. Tacsikeverék és kislány. Állítólag 1,5-2 éves lehet. Amit eddig megtudtam róla, azok olyasmik, minthogy nyitott kutyus, akit úgy tűnik, szerettek. Hogy valószínűleg férfi gazdája lehetett, mert Pé neki az isten, és amerre Pé mozdul, ő is arra megy. A

Egy év semmiségei


Olyan apró kis semmiségek valóban. Semmi különleges vagy izgalmas vagy lélegzetelállító. És én élvezem. Élvezem a monotóniát, a csendet, az elzártságot, a folyékonyságig lusta, eseménytelen napokat, a gondolatot, hogy Pé egy emelettel fölöttem dolgozik éppen, és én néha felkiabálok neki, és innen lentről hallom, ahogy elkezd morogni, hogy nem hall rendesen, és néha olyankor azt

A puding most éppen orgazmus ízű. MMM de jó.

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.