Emlékeztek Jaiyára? Érdekes (bár igazából annyira nem meglepő) cikket olvastam nemrég róla, illetve arról a szokatlan családmodellről, aminek ő a központi figurája, háztartás két férfivel és egy gyerekkel. Legalábbis most, a jövő még nincs kőbe vésve. Nem kis teljesítmény hat évig fenntartani egy hármas kapcsolatot, de nekik sikerült. Pedig valljuk be, két embernek is elég [...]
TovábbKettőtől édeshármas

Van az úgy, hogy ahogy hárommal lejjebb írtam, nem tetszik a hájam. És van az úgy, hogy egyenesen istennővé avanzsálnak a párnácskáim, én pedig úgy lubickolok a bókokban és simogatásban, hogy azt még Vénusz is megirigyelhetné. Örültem, amikor telefonált, hogy jönne, ha ez nekünk is megfelel. És már előre mosolyogtam magamban. Gyönyörű, új derékfűzőm van [...]
Tovább gruppen, hármas, swinger, szvingerTik-Tak szerda

Saját autó híján a Tik-Takból éjszaka egy kedves pár hozott be minket a városba, akik amúgy hárman érkeztek: két hölgy és egy úr. Amikor a hölgy az anyósülésen finoman elsóhajtotta magát, muszáj volt megjegyeznem, hogy “hát igen, ez az utóhatás”. És nevettünk. Cinkos, felszabadult nevetéssel. Mindannyian tudtuk, milyen is az. 99%-ban szombaton jártunk klubba, de [...]
Tovább férfi, gruppen, hármas, swinger, szex, szvinger, Tik-TakÁlmomban sem

Elég rosszul alszom már egy jó ideje. Forgolódok. Sok időt töltök félálomban. Az agyam nem kapcsol ki, és pihenés helyett inkább mindenféle scripteket futtat. Reggel fél hat felé kerültem ágyba, és kilenc óra környékén félálmomban valahol a valóság peremén, ahol mindent érzékelsz, te teljesen tehetetlen, és gyenge vagy, arra gondoltam, hogy talán jobban járnék, ha [...]
Tovább álom, Bíró Lajos, hármasUtána
Tetszett neki a pöttyös pizsamám a mellemen feszülő “Dream big” felirattal. Szerette a pánt mögött huncutul oldalra kunkorodó fürtjeimet. Megcsodáltam a térd fölé érő, magassarkú csizmáját, a mintás combfixét, a rövid szoknyáját és az arany felsőjét. Bugyit persze nem vett fel. A fekete bőrkesztyűben simogatta a fehér melleimet. Mindig nagyon gyengéden bánik velük. Néha, amikor [...]
Tovább cickó, Édi, farok, gruppen, hármas, Mr., pikáns, punci, sperma, swinger, szex, szvingerVissza
Még mindig velem van az élmény. Helyenként olyan intenzíven kap el a csütörtök emléke, hogy most is beleremegek. Váratlanul támadó, kéjjel teli pillanatok ezek a múltból. Bennem maradtak és itt rakoncátlankodnak kedvükre. És élvezem. Persze hogy élvezem. Épp időben készültem el. Magas sarkú papucs, neccharisnya, harisnyatartó, a kedvenc fodrocskás bugyim, mell alatti fűző, melltartó, smink, [...]
Tovább análszex, gruppen, hármas, Mr., swinger, szendvics, szex