Ez nekem mindig ellentmondott azzal, hogy minden pillanatban végtelen potenciál van, aztán arra gondoltam, hogy a kettő nem feltétlenül zárja ki egymást. De ebbe most nem akartam belemenni, egészen prózai okokból írok most erről.

Az év eleje óta fokozatosan tértem át az egészségesebb életmódra. És valahogy mintha minden támogatna ebben. Az egész annyira könnyen megy, vagy “csak” én veszem a nehézségeket máshogy, nem tudom. A sárkány éve van, én meg sárkány lennék. Talán jókor kezdtem bele, talán jókat választottam, de meglepően élvezem, és sok energiát nyerek belőle. Örülök neki, mert akár van minősége az időnek, akár nincs, akkor is magamnak köszönhetem mindazt, amit megtettem és elértem.

• Én: – Jaj, anyu már megint küldött nekem egy hülye köremailt. Imádkozni kell, és  azt írja, hogy Istennek terve van velem.
• Pé: – Hacsak meg nem nyomom az újratervezés gombot.

Emiatt egészen jól jött, hogy meg is halt mindig, és amikor meghalt, levedlett magából valamit. Előfordult, hogy parányi, szinte észrevehetetlen dolgokat, de az is megtörtént már vele, hogy egy egészen aprócska semmiből építette újra magát teljesen másra. Még most is beleborzong abba a korlátlan bőségbe, amit ez jelentett.

Szeretett születni, de fura módon meghalni nem, pedig a kettő nagyon is összetartozott, sőt ha az ember jobban belegondolt, akkor meghalni valahogy könnyebb, mint megszületni. Mégis a halállal mindig sokat veszített. Még akkor is, amikor ez a veszteség iciripiciri volt, gyakran sokáig érezte a hiányt, amit maga után hagyott, mintha valahogy védtelenebbé vált volna tőle. Ez volt a szabadság ára.

Zenét hallgatok vele főleg. Jovanottit és Marco Masinit leginkább, ahogy a szív, boldogságról, szomorúságról, az egész világról énekelnek, és olyan, mintha lenne egy hatalmas, belső tengerem azoknak a gyönyörű hullámoknak, amiket bennem keltenek. Védett, különleges, teljesen más. Már csupán ezért is megérte olaszul tanulni.

  A te che sei l’unica al mondo
L’unica ragione per arrivare fino in fondo
Ad ogni mio respiro
Quando ti guardo
Dopo un giorno pieno di parole
Senza che tu mi dica niente
Tutto si fa chiaro
A te che mi hai trovato
All’ angolo coi pugni chiusi
Con le mie spalle contro il muro
Pronto a difendermi
Con gli occhi bassi
Stavo in fila
Con i disillusi
Tu mi hai raccolto come un gatto
E mi hai portato con te
A te io canto una canzone
Perch? non ho altro
Niente di meglio da offrirti
Di tutto quello che ho
Prendi il mio tempo
E la magia
Che con un solo salto
Ci fa volare dentro l’aria
Come bollicine
A te che sei
Semplicemente sei
Sostanza dei giorni miei
Sostanza dei giorni miei
A te che sei il mio grande amore
Ed il mio amore grande
A te che hai preso la mia vita
E ne hai fatto molto di pi?
A te che hai dato senso al tempo
Senza misurarlo
A te che sei il mio amore grande
Ed il mio grande amore
A te che io
Ti ho visto piangere nella mia mano
Fragile che potevo ucciderti
Stringendoti un po’
E poi ti ho visto
Con la forza di un aeroplano
Prendere in mano la tua vita
E trascinarla in salvo
A te che mi hai insegnato i sogni
E l’arte dell’avventura
A te che credi nel coraggio
E anche nella paura
A te che sei la miglior cosa
Che mi sia successa
A te che cambi tutti i giorni
E resti sempre la stessa
A te che sei
Semplicemente sei
Sostanza dei giorni miei
Sostanza dei sogni miei
A te che sei
Essenzialmente sei
Sostanza dei sogni miei
Sostanza dei giorni miei
A te che non ti piaci mai
E sei una meraviglia
Le forze della natura si concentrano in te
Che sei una roccia sei una pianta sei un uragano
Sei l’orizzonte che mi accoglie quando mi allontano
A te che sei l’unica amica
Che io posso avere
L’unico amore che vorrei
Se io non ti avessi con me
A te che hai reso la mia vita
Bella da morire
Che riesci a render la fatica
Un immenso piacere
A te che sei il mio grande amore
Ed il mio amore grande
A te che hai preso la mia vita
E ne hai fatto molto di pi?
A te che hai dato senso al tempo
Senza misurarlo
A te che sei il mio grande amore
Ed il mio amore grande
A te che sei
Semplicemente sei
Sostanza dei giorni miei
Sostanza dei sogni miei
A te che sei
Semplicemente sei
Compagna dei giorni miei
Sostanza dei sogni miei

Nem akarom, hogy a gondolataim meghaljanak velem. Szeretnék alkotni valamit.

Temple Grandin.

 Azt hiszem, hogy ez a kulcs bennem mindenhez. A vágy, hogy a fényre segítsem mindazt, ami bennem van, valahonnan innen indul. Semmi köze a halhatatlansághoz, az sohasem motivált. Egyszerűen szabadon akarom engedni azt, ami bennem van. Talán, ha más korban születek (és akkor is nőnek), másban találtam volna meg  az értelmet. Az is lehet, hogy nem találtam volna meg semmiben.

Néha meg szimplán csak lemegyek egyesek és nullák szintjére, mert hihetetlen, hogy minden vanból és nincsből áll, és hogy egy véletlenszerű vanra végtelensok nincs jut. És persze fordítva. De ha egyessel és nullával írom le mindezt, akkor valahogy megfoghatóbbnak, vagy talán inkább érthetőbbnek tűnik, pedig igazából nem az. Csak egyszerűen nem zavar be mindaz, amit a jóról és a rosszról gondolok.

A jó és a rossz valahogy mások, mintha egyesek és nullák lennének. Talán pont a szubjektív voltuk miatt. Meg amiatt hogy mi töltjük fel őket tartalommal és minőséggel, ergo önmagukban teljesen értelmetlenek. És habár én mindig is jó szerettem volna lenni, mégis halálosan megrémít a gondolat, hogy egyszer majd minden csak jó lesz, mert hiszen nincs is olyan jó, hogy csak az van, hogy mi mit gondolunk annak és mit nem, és egyetlen egy olyan dolog sincs a világon, amit mindenki jónak vagy rossznak gondolna. Egyetlen egy sem.