Browsing tag: dominancia

A hímsoviniszta


Ott ül mellettem, és teszi a hímsoviniszta megjegyzéseit. És én nem mondok rá semmit. Az más kérdés, hogy mit gondolok. Felesleges lenne bármit is mondani, mert ő szeretné azt hinni, hogy felsőbbrendű. Meggyőzni úgysem tudom, és nem is akarom.  És legalább a motivációit tekintve őszinte. Nekem ő pont jó így, ahogy van.

Imádom ezt a nőt


És tudod, ott ülök. Annyira fáradt vagyok, hogy néha meg se hallom, ha beszélnek hozzám. Az agyam teljesen kikapcsolt. Tisztára, mint egy zombi. És először fel se fogtam, hogy miért csillan fel a pasik szeme a vezetői értekezleten, miért vigyorognak olyan idétlenül, miért bámulnak rám, és miért kezd el csorogni a nyáluk. Csak később jutott

The Season of the Witch


Mindig megemelem a (sajnos nem létező) kalapomat az Agent Provocateur előtt. Szépek a fehérneműik, szó se róla, de (szerintem) a marketingjük igazán a siker kulcsa. A mese, amit kollekciók köré fonnak, a képek, a fehérneműs partik, a hangulat. (Egy házaspár áll az egész mögött. Már írtam róluk, érdemes elolvasni.) Az új kollekciójuk, a The Season

Tudjátok, mit gondolok?


Újra, és újra, és újra szembesülök vele, de még mindig nehéz. Tudálékos vagyok. Sok dologról azt hiszem, hogy tudom, értem. Aztán az élet szokás szerint beletolja az arcomba, hogy amit hiszek az egy dolog, de az nem az, amit tudok. És néha azt gondolom, minél többet tudok, annál rosszabb nekem, mert összezavar, szemellenzőssé tesz. Soha,

A veszedelmes viszonyokból


Valmont vikomt Merteuil márkinénak: “Az én kőszívű szépségem eddig nem válaszolt leveleimre, aztán el se fogadta őket, most azonban már látni sem akar, sőt távozásomat kívánja. Magát azonban még ennél is nagyobb meglepetés várja: az, hogy én e szigorú óhajnak alávetem magam. Szinte látom, hogy összeráncolja homlokát, pedig én semmi pénzért se szalasztanék el egy

1 5 6 7

A puding most éppen bizsergés ízű. Repülő só.

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.