Nem kis teljesítmény hat évig fenntartani egy hármas kapcsolatot, de nekik sikerült. Pedig valljuk be, két embernek is elég nehéz lehet együtt, hát még háromnak, sőt idővel négynek, ahogy a gyermekvállalás is a képbe lépett. Persze van izgalmas és jó oldala is a dolognak legalább annyi. Arra készültem, hogy írok majd okosakat, de valahogy nem tudok. Amúgy kicsit irigylem őket a szívem mélyén, be kell valljam, pedig nem vágyom több férje.:)

A kommentekbe nagyon tanulságos beleolvasni. Érdekes, hogy ki hogyan él és ítél meg egy ilyen kapcsolatot, mit lát bele a viszonyokba, miközben igazából fogalma sem lehet arról, hogy milyen lehet benne lenni, mert még ha hasonló felépítésű kapcsolatban élt is, legalább annyira különbözhet a Jaiya-féle verziótól, mint ahogy két “normál” párkapcsolat  is különbözhet.

Kedvencem a legfelső komment. Egy olyan hölgy írta, aki szerint teljesen normális (amúgy szerintem is az, ha mindenki ezt akarja), ha a nő van a kapcsolat középpontjában, és több férfipartnere van, míg ugyanez fordítva természetellenes.

Jó volt kitekinteni kicsit a szokások kerítése mögül. És meglepődtem a sok támogató jellegű kommenten. Amikor nyitott kapcsolatokról olvasok, általában a legrosszabb fogadtatásra szoktam számítani, miközben az az igazság, hogy vannak alternatív gondolkodású emberek is.

A cikket Tristan Taormino – OpeningUp oldalán olvastam. Az OpeningUp kifejezetten a nyitott kapcsolatokról szól, és próbál segíteni azoknak, akiknek problémájuk van, próbálja bemutatni a lehetőségeket és alternatívákat, miközben egyáltalán nem akar senkire sem ráerőltetni semmit. Örülök, hogy találtam.:)

Apunak meg ezer éve ígérgetem már, hogy lemegyek hozzá, de nem mentem. Most szentül megfogadtam, hogy még márciusban levonatozom hozzájuk. Iszonyúan hiányoznak, és az hogy sokat gondolok rájuk szeretettel még édes kevés. Illúzió, hogy mindig itt lesznek nekem. Hazamegyek megölelni őket és hagyom, hogy ők is megöleljenek.

Biztos soha nem hittétek volna, de kiskoromban rettenetesen utáltam enni. Nem a törpés tányér miatt, bár az sem volt túl ösztönző (Nem mintha az űrhajós kikandikáló fejének jobban örültem volna a vacsorám alatt. Persze aki idegen bolygókat fedez fel annak meg sem kottyanhat egy kis kelkáposzta főzelék.), de előszeretettel hánytam, ha valami rágós volt, fura ízű, vagy csak egy falattal is több volt, mint elég.

• Anyós: Úristen, te még csak most kezded el főzni a kocsonyát? Csak reggelre lesz kész.
• Én: Tudom. Pont így terveztem.

2. Tíz perccel később újból keres az anyós skype-on.

• Anyós: Neked programozható a tűzhelyed? (Tudja, hogy nem az.)
• Én: Nem.
• Anyós: Úristen, mire felkeltek, elpárolog a kocsonyának leve. Csak nehogy tábortűz legyen nálatok és megfulladjatok!
• Én: Nem fog. Mindig így csinálom a kocsonyát.
• Anyós: De azon a kicsi lyukon is el tud ám párologni. Jaj, ti olyan későn keltek. Csak nehogy valami baj legyen.
• Én: Nem lesz.

3. Pének, aki egyetért.

• Én: Gyűjtenünk kellene, hogy anyukád milyen halálnemeket vizionál nekünk. Ez lehetne az apró lyukon elpárolgás miatti kocsonya általi halál. Fantasztikus gyűjtemény lenne.