• Én: -Annyira tetszik mind a kettő. Nem tudom, hogy melyiket válasszam.
• Pé: -Tényleg szuperek.
• Én: -De nem vehetem meg mind a kettőt. A pasim kitér a hitéből.
• Pé: -Az tuti.

Aztán az utolsó pillanatban meggondoltam magam, és inkább a púderrózsaszínt akartam, amin tollas bojt volt, de az én méretemben csak egy darab volt, az is koszos, és így aztán maradtam a burgundinál. Annyira imádom, hogy legszívesebben abban is aludnék. Kényelmes, stabil, puhára bélelt. Doromb.

Fit Perfect from Chip Willis on Vimeo.

Quickie short film Featuring Juliet Jane and Music by my Son Marcus.

Pé szerintem ezt soha nem fogja megérteni. Neki rendetlenség, hogy a cipők egymás mellett sorakoznak, ezért rendre elpakolja őket, ha vendégeket várunk. Amúgy is azt gondolja, hogy dobozban a helyük a szekrény mélyén. Én meg szépen, lassan mindig visszacsöpögtetem őket az előszobába. Ezután pedig kezdődik minden újra, elölről.

Lakik itt egy nő, mondják a cipők. Egy nő, akinek persze esztétikai élményt is jelent, hogy kiteszi őket szépen, sorban egymás mellé, de a lényeg nem ez. A cipőim én vagyok. Mindegyik mást árul el rólam.

Ott a piros-fehér csíkos telitalpú. Vidám, vagány és dögös. A tűsarkú szandál a púderszínű virágokkal kifinomult, trendi, de valahogy mégis romantikus. A halványlila visszafogott és csendes. Semmi hivalkodás, csak nőies lágyság. És milyen könnyű. A sötétkék platformos tűsarkúban annyi erő van, hogy mindig feltöltődök tőle. Szexi, de mégsem annyira nyilvánvaló módon. Ezt nagyon szeretem benne. Az ezüst, flitteres szandál az indaként kacskaringósan kanyarodó pántokkal imád ragyogni, nem is bírna létezni ragyogás nélkül. A kis bézs szandál meg maga a zen.

Persze a lista még nem teljes. Lakik itt egy nő, akinek legalább ennyi cipő kell, hogy úgy érezze önmaga. A sarokba rúgott pasztell kék bőrcipő pedig egyértelműen azt jelzi, hogy lakik itt egy nő, aki sokszor kénytelen a földön járni, bármennyire is szárnyalna inkább. És igen, csupa metafora.