Finom kezek


Egy ideje minden nap megmasszírozom a melleimet. Néha a tükörben nézem. Máskor a kezeimmel látom magam. Mennyi mindent tudnak az ujjaim rólam. A finom párnácskák. A tenyerem. Minden barázda és mélyedés egy kapu, és tovább lehet jutni. Játszom. Dédelgetek. Gondoskodok. Érzek. Élvezek. A mellbimbóm keményen áll, és csigalassúsággal simítom végig a tenyeremet rajta, mert olyan

Több nap az égen


Kezdetben volt a sötétség, és az a kezdet is valaminek a vége volt. A sötétség átható volt és bársonyosan puha tapintású. Olyan, amibe szíved szerint te is beleolvadnál. Mintha nem is létezne semmi más. És mintha soha nem is létezett volna. Fájt a napkelte. Éles volt a fény és átható. Mindenné vált. Nem hagyott teret

Az utolsó OM


Az volt az utolsó éjszaka, amit együtt töltöttünk. Az volt az utolsó OM. Az utolsó, amikor igazán közel voltunk. Nem akkor változott meg minden. Az már korábban volt. Mi pedig ott voltunk egy estére még egy kicsit a közelben, ugyanakkor már a távolban is. Omoztunk. Akkor már épült bennem az, hogy mit és hogyan akarok

Milyen legyen?


Becsukhatom a szemem, amíg hallgatlak? Így tudom jobban befogadni, amit mondasz. Persze. Azt szeretném érezni, ami most bennem van. Harmóniában szeretnék haladni magammal. Érezni akarlak közben téged. Azt, hogy most mit váltasz ki belőlem, hogy hogyan kapcsolódunk.  Tudtam, hogy ő lassulni szeretne, belazulni. Simogatásokat a combján. És azt szerette volna, ha most ő kaphat először,

Ahogy ez az erő


Volt, amikor olyannak éreztem, mintha egy vonat jött volna felém megállíthatatlanul. Tudtam, hogy teljes erővel csapódik majd bele az életembe. És így is lett. Hiába zokogtam, és reszkettem egész testemben, és kapaszkodtam, szinte minden apró darabokra tört. Az életem egy teljes bombázás után. Ott álltam egyedül. Meztelenül. Fázva. És nem akartam bezárni a lebombázott szívemet.

Apám karácsonya


Apámmal régi és új családi fotókat nézegetünk. Én: – Olyan boldognak tűnsz gyerekként. Ő: – Az is voltam. Azt csináltam, amit csak akartam. Most nagyon más. Évek óta szinte csak a híreket nézi, és várja, hogy vége legyen a világnak. Hangosan méltatlankodik a karácsonyi családi filmeken, és öngyilkos merénylőket nézünk, és gyűjtjük a jeleket, hogy

Köszöni


Ő: – Nagyon sokat köszönhetek neked. Miattad elkezdtem megnyílni az igazi vágyaimra, és ma már élem őket. Én: – Úgy tűnik, ez az én egyik áldásom: a nyitottságom megnyit másokat. Ő: – Sokat változtam már, de senki nem nyitott rajtam annyit, mint te. Te vagy a legnagyobb hatással az életemre. Köszönöm. Emlékszem, milyen zárt volt,

Odaadom magam magamnak


Az egyedüllét és a tér így együtt… Ez az a végtelenség, amit bármire felhasználhatok, és én most magamnak akarom adni. A szívemben ülök. Melegség és puhaság vesz körül. A függönyöm lágyan hullámzik, ahogy a szoba lélegzik körülöttem. Szabad vagyok és meztelen. Válogatott zenéket és változó képeket engedek magamba. Van hogy sírok. Van hogy mosolygok. Ismétlések biztonságával cirógatom

Sötétségről és világosságról


És aztán itt van. Olyan erősen, hogy a gyomrom egy pillanat alatt ponttá sűrűsödik a súly alatt. De jó ennyi erőt érezni. Valamit, ami nagyobb nálam, akkor is, ha a részem. És mennyire ijesztő. A láthatatlanság levegője tölti meg az ürességemet. És még ezt is kénytelen vagyok elengedni. Semmi sem az enyém, csupán csak a

1 3 4 5 6 7 334

A puding most éppen teljesen ízű. Kívül is belül.

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.

Friss bejegyzések

August 13, 2018

Nem minden gyönyör

August 13, 2018