Mindennek megvan a maga helye bennem. Még annak is, ami rejtőzködik. Néha, amikor érzésekről, emberekről, történésekről kérdeznek, gyakran az az egyetlen irányadóm, hogy mi, hol van bennem. Ha megkérdezed, mi a különbség szeretet és szerelem között, az a legkristályosabb különbség, hogy nem ugyanott vannak bennem. Embereket máshová teszek el. Persze vándorolnak bennem. Utakat járnak be.
Mindig is szerettem a maszkokat. Szerettem a cirádás, díszeseket is, de még jobban szerettem a személytelen maszkokat. Minél személytelenebb, annál jobb. Legalábbis máson. És kíváncsi voltam, milyen lehet egy fekete, egész fejre húzható, csuklyás maszk. Volt egy elképzelésem az érzésről, a dinamikákról, amiket hoz. És amikor felvettem, mégis más volt. A sötét oldalam ujjongani kezdett
Hajnali 4 volt. Akkor már jó ideje feküdtem az ágyban. Az egyik oldalamon a fal volt. A másik oldalamon ő aludt édesen és békésen, ahogy szokott. A keze a csípőmön nyugodott, én pedig rettenetesen éreztem magam.
Fiatalabb koromban, ha tetszett egy lány, bohóckodni kezdtem, hogy észrevegyen. Működött is a dolog, amikor kettesben voltunk. Persze ha feltűnt a helyiségben egy szépfiú, akkor inkább azt választotta. Én meg szépen hazamentem, verseket írtam, meg ódákat, meg elégiákat. Nagyszerű dolgokat. ... Mielőtt átölelném, és maga elutasítana, el kell mondanom valamit. Régen bohóckodtam utoljára. Meg aztán... nem fontos, hogy pont ma öleljem át.
Még egészen kora reggel volt. Alhattunk volna tovább, ehelyett inkább szerettük egymást. A bőre meleg, és olyan ragyogó. Ahogy simogatom, annyira él. Itt van. Most. Aztán a hasamra fekszem, és ő futtatja végig a kezét rajtam. Imádom a súlyát érezni, ahogy lassan rám fekszik. A bőre a bőrömön. A súlya jelen. És még többet akarok
Tudom, hogy ez a dal arról szól, hogy mit tennék, ha férfi lennék, és szeretnék egy nőt. Olyan sokszor hallottam már. Néha sírtam is rajta. A filmet nem szeretem annyira. Csak ezt a dalt belőle. Pont ezt. Pont így. Ha le akarnám fordítani a szöveget, a google fordító következetesen úgy fordítaná, ha ember lennék, nem
Valahogy más volt most beszélgetni Mr-rel. Mintha nyitottabb lettem volna rá, mintha máshogy kapcsolódnék talán. Sokáig beszélgettünk, néha könnyedebb dolgokról, máskor komolyabbakról. Néha csak összebújtunk a csendben. Mr: – Olyan most, mintha mondjuk a bátyád lennék. Tényleg van benne valahol ilyesmi. Ebben az átrendeződésben még nem találom pontosan a helyét. Nem is keresem. Csak azt
Aztán nehéz és ragacsosan nyúlós lett a csend. A szomorúság égette a mellkasomat. Sokáig lesz még súlya az időnek. Elmentem pisilni, és közben már vissza is hívott skype-on. Csak azért, hogy elmondja, milyen gáz vagyok, amiért nem töltöm velük a karácsonyt idén, hogy mennyire sokat köszönhetek nekik. Tudom, hogy nagy valószínűséggel egyedül leszek majd. Nem
Az én játékomat játszottuk. Beállítottam őket a szerepbe, és szabadon engedtem őket, hogy az érzéseik szerint játszhassák a füleimet. Az volt az egyik első lépésük, hogy beálltak a tér közepébe, én pedig annyira megijedtem ettől, hogy önkéntelenül is hátraléptem kettőt. Idő kellett, hogy megszoktam azt, hogy a középpontba kerültek. Ahogy ahhoz is, hogy oda tudjak
Mintha valahogy ott maradtam volna abban a világban. Ott a simogatások és ölelések között. A melegen bugyogó mélyről jövő nedvességemben. Az eső hangja tökéletes visszhangom. Megnyugtatóan bőséges. Átváltozik. Természetes. Igazi. A csokoládés masszázsom. Úgy masszírozott, hogy egészen a végéig fel sem emelte a kezét rólam. Minden vezet valahová és még tovább. Nyolcasokat rajzolt a hátamra,
