Talán soha nem tudom meg, ha nem jövök el. Vagy ha nem vagyok egyedül. Azt, hogy mi mindenem van. Hogy mi van bennem. Bár fura szó ez a bennem, mert valahogy nehéz elképzelni, hogy mindez bennem van. Olyan érzés, mintha egy zárt akármi lennék, ami valamikből áll. Pedig ahogy egyre többet találok magamból, egyre tágasabbnak
Éppen csak elkezdtem ott dolgozni, és minden alkalommal, amikor pittyent a gép, bepánikoltam. Úristen, mit is kell most gyorsan csinálnom? Néha, mint egy megakadt robot aprókat topogtam öntudatlanul jobbra és balra. Ilyenkor odaállt mellém, és csak annyit mondott: Lélegezz! Mély levegő. És aztán végre újra a pillanatban találtam magam. Egyre könnyebb és könnyebb lett megtalálni
Amikor most otthon voltam workshopot tartottam és egyéni coachingokat. És persze barátokkal találkoztam, és annyi örömben részesítettem magam, amennyiben csak tudtam. Van egy szépen kikristályosodott elv bennem, amit egy ideje erős iránytűnek használok. Leginkább a szexnek és az intimitás gyakorlatnak köszönhetem, meg annak, hogy előadásokat tartottam szexualitás témában, és mások útkereséséhez kértek támogatónak. Ez az
Egy kávézóban voltunk, ahová sokat jártunk néha. Milyen most itt neked újra? Mintha valahogy minden körülöttem kellék lenne vagy mondjuk díszlet. És emiatt szabadnak érzem magam. Könnyen bele tudok merítkezni az érzéseimbe. Olyan,mintha hozzáférésem lenne mindahhoz, ami a háttérben van. Most mindennek meg tudom engedni, hogy olyan legyen, amilyen. Megkaptam most ezt a teret. Gyönyörű.
Én: És amikor nehezebb napom van, vagy magam alatt vagyok, akkor egyszerűen csak a puncimra gondolok, és máris, hirtelen minden jobb és boldogabb és mosolygok. És amikor ezt mondom, az emberek kuncogni és vihorászni kezdenek, és felderül az arcuk. Ő1: De nekem nincs puncim. Ilyenkor gondolhatok a tiédre? Ő2: De nekem van saját puncim. Én
Áttetsző. Olyan tiszta, egyszerű, könnyű boldogság ez most. Az asztalon a kristály kancsóban jeges, mangós víz van. Olyan isteni. Bent gyönyörű szoba vár, de olyan jó most itt kint a teraszon. És a nap. A levegő. A lélegzetelállító kilátás az öbölre. Milyen messzire ellátni. De csak a keret kedvéért. Mintha a pillanatba szűkített boldogság ettől tűnne
Mintha eltűnne valami belőlem, ami kordában tartott régebben. Nem teljesen. Ott van az árnyéka. Olyan érzés, mint amikor éjszaka próbálsz közlekedni, és megszoktad, hogy merre kell menned a sötétben, de most átrendezték a lakást. Óvatosan tapogatózol. Kikerülsz dolgokat, amik már nincsenek is ott. De azért észreveszed, hogy most már más. Néha, amikor arra gondolok, hogy
Hová szeretnél menni? Nincs semmi elképzelésem, hogy hová szeretnék menni. Egyszerűen csak menjünk. Mondjuk arra, merre látunk. És amikor akarunk, akkor mondjuk forduljunk balra. Egyszerűen csak a felfedezés és az utazás kedvéért. És ha közben eltévedünk az is teljesen rendben lesz. Mehetünk így? Persze. Mehetünk. És megyünk. Megállunk egy varázslatos, tengerparti kisvárosban fish & chipset
Amikor az első nyuszit megláttam, azt hittem, csak valamiféle húsvéti promóció, és elengedtek egyet, de nem az a helyzet. A nyuszik is itt élnek. És mint kiderült, néha csapatostul élvezik az estét és füveznek. De a kacsák a kedvenceim. Jobban mondva az a “kacsapár”, amelyik egy lány kacsából és két fiú kacsából áll. Imádnak az
Most már máshogy csinálom. De egészen addig nem vettem észre, hogy máshogy is lehet ezt. Az utóbbi pár hónap indította el bennem ezt a változást. Mennyi tehetetlenség és sértődöttség volt bennem, csak nem tudtam, hogyan választhatnék mást. Olyan, mintha elhúztam volna egy függönyt, ami mögött ugyan ott volt minden eddig is, csak valahogy sokkal tompábban
