Fura egy hely ez most. Magasan vagyok. Messzire ellátni. Nem félek, pedig emlékeim szerint félek a magasban. Velem van a múlt. Egészen öregnek látom. Hajlott hátú, fogatlan néni. Vigyorogva kenyércsücsköt majszol, és felőle akár az egész világ felfordulhat, neki akkor is jó. Nem érdekli, mi lesz holnap. Amit az élettől kaphatott, azt már megkapta. Néha
Annyi minden történt ma. Sok kicsi dolog, és pár nagy. És most nem ezekről lesz szó… :) Ahogy jöttem-mentem, zenét hallgattam. Egy kicsit továbbmentem a trolival, hogy hosszabb legyen az út. Néha lehalkítottam, hogy csak suttogjon a szívemhez. Néha pedig hangosra vettem. Olyan érzés volt, mintha nem állnék másból, csak zenéből. De persze a zene
Látom a szíveket. Tényleg látom. Gyönyörű, csodálatos, sugárzó, ragyogó szíveket látok egy világban, amit illik folyton leszólni és pocskondiázni. Mosolyokat látok. Szívből jövő, szeretetteli, nyitott mosolyokat látok egy világban, ahol folyton az elkülönülésről, távolságról és elérhetetlenségről beszélnek. Fájdalmat látok. A szeretet kifejezési lehetőségének elvesztéséből fakadó fájdalmat látom minden gyászban, szakításban és halálban. Egy világban, ami állítólag
Időre volt szükségem, és arra hogy eltávolodjak. Kivontam magam az életemből még helyileg is. Dolgoztam sokat. Begubóztam. Szerettem magam, és megengedtem magamnak, hogy elfogadjam ezt a szeretetet. Sírtam egyedül sokat. Hagytam magam érezni. Hagytam, hogy átjárjon, hogy fájjon mindaz, amit nem kaptam és nem kapok meg. Aztán elkezdtem gyógyítani magam, ahogy azt mindig teszem, amikor
Meg kellett engednem magamnak, hogy kicsi legyek, egészen elesett, tehetetlen és gyenge. Meg kellett engednem magamnak, hogy érezzem. Meg kellett engednem magamnak, hogy fájjon. Meg kellett engednem magamnak, hogy szegény legyek, nincstelen. Meg kellett engednem magamnak azt is, hogy ne érezzek semmit. Meg kellett engednem magamnak, hogy egyedül legyek teljesen. Meg kellett engednem magamnak, hogy
A férfi megkérdezte, hogy mit gondolt a nő, amikor először meglátta őt az étterembe lépve. Hogy olyan-e amilyennek elképzelte? A nő azt válaszolta, hogy nem képzelte semmilyennek. Tudatosan nem építgetett képet magában arról, hogy milyen lesz a vakrandija. Ha jól érzi magát, marad. Ha nem, akkor elmegy. De most szeret egy idegen férfival beszélgetni, akiről
Néha megrémít, mennyire szeretek egyedül lenni. Pláne itthon. Néha el tudom képzelni azt, hogy csak én élek egyedül a világon, nincs senki más. És le tudnék élni egy boldog életet így. Sőt egy végtelen életet is el tudok képzelni így. És amikor elképzelem ezt, persze nem jut eszembe olyan, hogy mondjuk beteg lennék, vagy bármilyen
Tegnap egy terápiás foglalkozáson voltam. Az elején elég bizonytalan voltam. Nem a terapeuta miatt. Magam miatt. Mert úgy éreztem, hogy viszonylagosan jól haladok a dolgaimmal, mégis féltem a vakfoltjaimtól. Egyáltalán nem bántam meg, hogy elmentem, mert sokat kaptam, pedig volt, hogy rendesen megszenvedtem a magammal való szembenézést. Az általam felvetett téma az anyagi helyzetem és
Egyedül érzem magam nagyon most éppen. Jó lenne megpihenni egy kicsit. Egy kicsit, csak egy kicsit nem csak én lenni, hanem valaki más és én. De leginkább csak befogadni, elfogadni, kapni. Elengedni magam teljesen valaki mellett, akiben megbízom. Hátra dőlni, kinyílni, élvezni, lebegni. De egyedül vagyok. Csak én vagyok magamnak, és tiszta mázli, hogy
