Browsing category Szvinger

Mind mind mind


Nemrég volt, amikor éppen nálam járt egy barátnőm, és elmesélte, hogyan szeretkezett két férfivel. Tényleg szeretkezés volt. És jó volt hallani, mert a szavaiból annyira átjött az élmény melegsége. Olyan volt hallgatni, mintha az egész szeretkezés köré valamiféle puha és selymes burok került volna. Azt mondta, hogy mennyire jó, hogy van kivel megosztani mindezt, aki

A legszebb


Már több hét eltelt azóta. Eredetileg azt terveztem, hogy nem írok erről a hármasról. Most mégis úgy döntöttem, hogy ezek a képek kellenek nekem ide. Hogy szavakba akarom őket foglalni. Olyan gyönyörű nő. Jópár éve nem voltam már nővel, és egy pillanatra még az is felvillant bennem, hogy el lehet-e ezt felejteni? Aztán elmosolyodtam magamon. Mintha

Poly


Emlékeztek Jaiyára? Érdekes (bár igazából annyira nem meglepő) cikket olvastam nemrég róla, illetve arról a szokatlan  családmodellről, aminek ő a központi figurája, háztartás két férfivel és egy gyerekkel. Legalábbis most, a jövő még nincs kőbe vésve. Nem kis teljesítmény hat évig fenntartani egy hármas kapcsolatot, de nekik sikerült. Pedig valljuk be, két embernek is elég

Mit vigyünk magunkkal szvingerklubba?


Sok-sok évvel ezelőtt, az első klublátogatás előtt praktikus ember lévén próbáltam információt gyűjteni róla, hogy mit is kellene magammal vinnem klubozni, ha semmiben sem szeretnék hiányt szenvedni. Teljesen nem találtam el, így hát már csak ezért is leírom ide, meg mert szoktátok emailben kérdezni.:)  Öltözködés   Azért az öltözködéssel kezdem, mert általában erre szoktatok a legkíváncsibbak

Simigangbang


A nő azt kérdezte: -Most mondd meg őszintén, te ezt élvezed? Persze hogy élvezem – válaszoltam. Másképp nem is csinálnám. A párja félig komolyan azt mondta: -Inkább azt kérdezd meg, hogy lehet oda középre bekerülni. Erre is könnyű volt a válasz. Egyszerűen be kell feküdni oda. Az az igazság, hogy alapesetben nekem ehhez sok bátorságot

Kettőtől édeshármas


Van az úgy, hogy ahogy hárommal lejjebb írtam, nem tetszik a hájam. És van az úgy, hogy egyenesen istennővé avanzsálnak a párnácskáim, én pedig úgy lubickolok a bókokban és simogatásban, hogy azt még Vénusz is megirigyelhetné. Örültem, amikor telefonált, hogy jönne, ha ez nekünk is megfelel. És már előre mosolyogtam magamban. Gyönyörű, új derékfűzőm van

1 2 3 19

A puding most éppen hajdobálás ízű. Selymesen áramló.

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.

Friss bejegyzések

Áradunk

August 6, 2017

Két szárnya van

August 4, 2017

Forróság van

August 4, 2017

Egyre mélyebbre

July 7, 2017

Kattints a képre az orgazmus meditációs programokért:

Kattints a képre az orgazmus meditációs programokért: