Egy kávézóban voltunk, Budapesten, ahová sokat jártunk néha. Milyen most itt neked újra? Mintha valahogy minden körülöttem kellék lenne vagy mondjuk díszlet. És emiatt szabadnak érzem magam. Könnyen bele tudok merítkezni az érzéseimbe. Olyan,mintha hozzáférésem lenne mindahhoz, ami a háttérben van. Most mindennek meg tudom engedni, hogy olyan legyen, amilyen. Megkaptam most ezt a teret,
Külön-külön is gyönyörűek, de így együtt valahogy varázslatosak.
Nem tudom, volt-e valaha ennyire kreatív, ennyire változatos a tér körülöttem. Olyan színház ez, amiben vannak díszletek. Vannak olyan bútorok, amik nem hozzám tartoznak már, de most még itt vannak velem. Ahogy az ujjammal végigsimítom a lakkozott fát, követem az íveit, beszívom az illatát. Milyen régi darab. Néha olyan jó lenne tudni, hogy honnan jött,
Eredetileg úgy volt, hogy nálam találkozunk, aztán meggondoltam magam. – Jobban érezném most magam nálad. – Jól van. Hol találkozzunk? Elmegyek érted. – A belvárosban végzek 5 felé. Jólesne hazajönni, kicsit lepakolni, kifújni magam, átállni. Legkorábban 6-kor tudok elindulni. Pontosan érkezik, és jólesik az út is. Pont így képzeltem. Beszélgetünk. Izgul. Megértem. Én is izgulok,
Az oldalamon ül, és a puncimat simogatja. Bár talán nem is ez a jó kifejezés erre, mert a keze alig ér hozzám. Olyan finom és puha érzés. A vénuszdombom szinte dorombol a kezei alatt. Innen most minden olyan gömbölyű. Érzed, milyen gömbölyű? Igen. Mosolygok. Az érintésed is az, abból tudom. A nagyajkaid teljesen nyitva vannak.
Ahogy bennem van, nem tudom, hogy ő dédelget-e engem, vagy én őt. Egymást szeretjük. Elevenséget, hullámzást, izgalmat hoz magával, és imádom érezni, játszani vele. Miután kiveszem, még jó ideig olyan, mintha még mindig bennem lenne, mintha velem maradna, belém dörgölőzne. Az összehúzódásaimat erősebbnek érzem, pedig még nagyon új az élmény. Régóta akartam már jóni tojást,
Egy ideje minden nap megmasszírozom a melleimet. Néha a tükörben nézem. Máskor a kezeimmel látom magam. Mennyi mindent tudnak az ujjaim rólam. A finom párnácskák. A tenyerem. Minden barázda és mélyedés egy kapu, és tovább lehet jutni. Játszom. Dédelgetek. Gondoskodok. Érzek. Élvezek. A mellbimbóm keményen áll, és csigalassúsággal simítom végig a tenyeremet rajta, mert olyan
Olyan tisztán és ártatlanul tette bele magát a kapcsolódásba, amitől valahogy mintha minden ajtó nyitva lett volna köztünk. Könnyű volt érezni, és szabadon adhattam. Ez pedig nekem olyan nagy ajándék.
A farka olyan
Az volt az utolsó éjszaka, amit együtt töltöttünk. Az volt az utolsó OM. Az utolsó, amikor igazán közel voltunk. Nem akkor változott meg minden. Az már korábban volt. Mi pedig ott voltunk egy estére még egy kicsit a közelben, ugyanakkor már a távolban is. Omoztunk. Akkor már épült bennem az, hogy mit és hogyan akarok
Becsukhatom a szemem, amíg hallgatlak? Így tudom jobban befogadni, amit mondasz. Persze. Azt szeretném érezni, ami most bennem van. Harmóniában szeretnék haladni magammal. Érezni akarlak közben téged. Azt, hogy most mit váltasz ki belőlem, hogy hogyan kapcsolódunk. Tudtam, hogy ő lassulni szeretne, belazulni. Simogatásokat a combján. És azt szerette volna, ha most ő kaphat először,
