Nézem az embereket, ahogy jönnek és mennek. Ki és be. Ázsiaiak, indiaiak, írek, szlávok… És ez a sokszínűség megnyugtat. Jó látni, hogy nem kell egyformának lennünk. A világ egyelőre még nem hagyja magát belepréselni a konformitásba. Pedig sok dologban meg annyira egyformák vagyunk. Ez legalább olyan megnyugtató, mint a sokszínűség.
Nem tudom, mi van a repülőútban, vagy hogyan történik, de amikor fent vagyok a levegőben, mintha a saját életemre is valahonnan magasabbról látnék rá. Olyan, mint a saját világomban egy külön világ. Látok mindent, amit közelről, de azt is tudom, ami körülveszi mindezt. Mintha valahogy többhöz férnék hozzá. Most hogy távol vagyok, van időm, hogy
A This is Us gyönyörű sorozat. Eddig mind a 3 részen átlag kétszer sírtam. Volt hogy sírtam és nevettem egyszerre.
Mintha dübörgő zene lenne a háttérében. Mintha jönne velem, bárhová megyek, bármit is csinálok. Hallom, ahogy sminkelek. A zenéhez választok ruhát és magassarkú t is. Küldetésen vagyok. Rettenthetetlenül. A cél semmi más, mint érezni az erőt, az életet, és meglovagolni. Grrrrrrrrr…
Ahhoz képest, hogy nem sokat aludtam, reggel korán kellett kelnem, mert dolgom volt a városban. Az ébresztő kapucsínómat nem hagytam ki. Lassan kortyolgattam el a fotelemben ülve, miközben figyeltem a reggeli fényeket. Aztán miután felszabadultam, beültem egy aranyos pékségbe olvasni és reggelizni. A rongyos kiflim már látványnak is izgalmas volt, és mint kiderült, isteni finom
És eljött annak is az ideje, hogy legyen hálószobám. A káosz majd az üresség után mintha folyton ott kaparászott volna bennem egy hang, hogy ideje ágyat venni. És ijesztő volt. A szívem és a torkom is összeszorult arra, hogy lesz egy ágyam. (Igazából kezdetnek egy nagy matrac mellett döntöttem, mert a teszteléseim ezt hozták ki
Mr felhívott. Én: – Most úgy érzem, hogy sok kényeztetésre van szükségem, meg tudod ezt adni nekem? Mr: – Mindent el fogok követni. Felvettem a csipkefűzőmet, és még én is meglepődtem, hogy mennyire jól áll. Csábítóan öltöztem fel, és örültem a szép délutánnak, ami rám vár. A Duna-parton ebédeltünk. Csodásan sütött a nap, balzsamosan friss volt a
Azt mondta, hogy “Te türelmes vagy, én pedig nem.”. És rájöttem, hogy igaza van. Az elmúlt években türelmes lettem, és észre sem vettem. Nem azért vagyok türelmes, mert nem érdekel, hogy mi történik körülöttem. Valahogy ahogy egyre jobban megéreztem a saját erőmet, és azt, hogy mennyi mindenre képes vagyok, tanultam valami olyasmit, hogy nincs karácsony.
Még mindig nem laktam be teljesen ezt az új helyet. Amikor lakást kerestem, volt pár feltételem. A helyet illetően legalább annyira, mint hogy olyan lakás legyen, ami megdobogtatja a szívem. Ez olyan. Pedig nem volt benne bútor. És most esélyt kaptam, hogy én alakítsam ki, úgy igazán. Az első, amit megvettem ide, az egy kétszemélyes,
