Browsing category Más

Feketén fehéren


Lassan öt éve már, hogy nem vagyunk egymásnak. Nem tűnik hosszú időnek, pedig sokszor meghaltam már azóta. És meg is születtem újra. De az is lehet, hogy minden maradt bennem a régi, csak ahogy az élet lesz más, úgy esik rám másfajta fény. Ott mosolyog azon a fekete-fehér képen. Mintha mindig itt lett volna, és

Ami éppen uralkodik


Én: – Milyen más, ahogy te dominálsz, mint ahogy én. Te sokkal melegebb vagy. Én meg komisz vagyok, és szeszélyesen, néha kegyetlenül dominálok. Ő: – Igen, én szeretem megtartani a bensőségességet. Te pedig távolságot építesz, amit aztán gyönyörűen oldasz fel.

A szolgálólány meséje


Mostanában a kedvenc sorozatom (a Billions mellett) a The Handmaid’s Tale. Sokkal jobb, mint a film volt, és nagyon más is. És ez jó, mert a film, a szuper szereposztás ellenére nagyon nem jöt be nekem. (A könyvet nem olvastam még.) Ami megmaradt a filmből nagyon, az egy jelenet, amikor a parancsnok elviszi Offredet a

Kettő


Ahogy felvettem, azt éreztem, hogy ez a ruha az enyém. Hogy átöleli és kiemeli a testemet. Imádom ezt az érzést. Meg is vettem. Ugyanebből a fazonból tetszett még egy másik variáció. Más szín, telt, nőies mintákkal, ugyanakkor visszafogottabb, mint az, amit megvettem. Mégis erősen gondolkozom azon, hogy visszamegyek, és megveszem. Ő: – Keress apropót, hogy megjutalmazhasd

Akkorát kaptam


A bal mellem fölötti véraláfutások most még emlékeztetnek a pszichoboxra. Megvolt a témája, hogy miért akar boxolni. Azt kérdezte, hogy elboxolhatnánk-e azt, hogy én vagyok az anyja, aki szurkálja. Ő pedig olyankor mindig lefagy. Szeretne kiállni magáért, megvédeni magát, érezni az erejét. Feladtam rá a boxkesztyűjét. Aztán én is megkaptam az enyémet. Azt kértem, hogy

Őrülten szabadon


Olyan meleg mosollyal érkezett. Mintha millió éve ismernénk egymást, pedig akkor találkoztunk először. Látom a sötétségét is. Valahol közös a Plútónk. Nem teherként hordozzuk, hanem mint egy díszes fegyvert, büszkén az oldalunkon. Megöleltük egymást. A világ legtermészetesebb módján beszéltünk az őrültségeinkről. Micsoda megkönnyebbülés. Kis koromban úgy képzeltem Európát, hogy itt minden fekete-fehér, az emberek nem

A puding most éppen eleven ízű. Szenvedélyesen.

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.