Amikor most otthon voltam workshopot tartottam és egyéni coachingokat. És persze barátokkal találkoztam, és annyi örömben részesítettem magam, amennyiben csak tudtam. Van egy szépen kikristályosodott elv bennem, amit egy ideje erős iránytűnek használok. Leginkább a szexnek és az intimitás gyakorlatnak köszönhetem, meg annak, hogy előadásokat tartottam szexualitás témában, és mások útkereséséhez kértek támogatónak. Ez az
Fantasztikusan nézel ki. Hát te is. Napbarnított, izmos, ragyog a szeme, és kibaszottul férfias jelenség. A puhán fehér bőrömmel, a bordón hullámzó hajammal, a kék, virágos ruhámban… még inkább nőnek érzem magam mellette. Ahogy a karját körém fonja, ahogy megcsókol, ahogy a keze a sikamlós ruhám alá vándorol. Ismerem már ezt, de új is. Én
Egy kávézóban voltunk, Budapesten, ahová sokat jártunk néha. Milyen most itt neked újra? Mintha valahogy minden körülöttem kellék lenne vagy mondjuk díszlet. És emiatt szabadnak érzem magam. Könnyen bele tudok merítkezni az érzéseimbe. Olyan,mintha hozzáférésem lenne mindahhoz, ami a háttérben van. Most mindennek meg tudom engedni, hogy olyan legyen, amilyen. Megkaptam most ezt a teret,
Egyszer láttam egy filmben egy festőnőt, aki egy kerti pavilonban festett. Azóta arról álmodom, hogy lesz majd egy ilyenem. És most lett. Persze nem pont úgy, ahogy azt én elképzeltem, de ettől egy picit sem élvezem kevésbé. Itt, ahol élek, ez egy külön, új rész, álomszép kis házacskákkal, mesterséges tavakkal, szökőkutakkal, hogy a teraszok a
Én: És amikor nehezebb napom van, vagy magam alatt vagyok, akkor egyszerűen csak a puncimra gondolok, és máris, hirtelen minden jobb és boldogabb és mosolygok. És amikor ezt mondom, az emberek kuncogni és vihorászni kezdenek, és felderül az arcuk. Ő1: De nekem nincs puncim. Ilyenkor gondolhatok a tiédre? Ő2: De nekem van saját puncim. Én
Én: Valahogy most mintha egy kicsit olyan… nem találom a jó szót most erre, azt hiszem… mintha olyan komolyabbnak tűnnél. Ő: Az jó vagy rossz? Nem jó vagy rossz, csak most másmilyen. Azt hiszem, hogy kicsit ideges vagyok. De melletted biztonságban vagyok. Nem vagy.
Áttetsző. Olyan tiszta, egyszerű, könnyű boldogság ez most. Az asztalon a kristály kancsóban jeges, mangós víz van. Olyan isteni. Bent gyönyörű szoba vár, de olyan jó most itt kint a teraszon. És a nap. A levegő. A lélegzetelállító kilátás az öbölre. Milyen messzire ellátni. De csak a keret kedvéért. Mintha a pillanatba szűkített boldogság ettől tűnne
Mintha eltűnne valami belőlem, ami kordában tartott régebben. Nem teljesen. Ott van az árnyéka. Olyan érzés, mint amikor éjszaka próbálsz közlekedni, és megszoktad, hogy merre kell menned a sötétben, de most átrendezték a lakást. Óvatosan tapogatózol. Kikerülsz dolgokat, amik már nincsenek is ott. De azért észreveszed, hogy most már más. Néha, amikor arra gondolok, hogy
A korbácsolás workshop egy kis, vidéki angol falu Business parkjának az egyik unitjában volt. Kis kocka a sok kívülről hasonló kocka között. Amúgy belül egy bérelhető kis dungeon (felszerelt, BDSM játszószoba). Amikor a tulajdonost arról kérdezik, hogy mi a helyzet a hangokkal, nem hallatszik-e ki, hogy mi történik? Azt válaszolja, hogy de, és hogy ez
Hová szeretnél menni? Nincs semmi elképzelésem, hogy hová szeretnék menni. Egyszerűen csak menjünk. Mondjuk arra, merre látunk. És amikor akarunk, akkor mondjuk forduljunk balra. Egyszerűen csak a felfedezés és az utazás kedvéért. És ha közben eltévedünk az is teljesen rendben lesz. Mehetünk így? Persze. Mehetünk. És megyünk. Megállunk egy varázslatos, tengerparti kisvárosban fish & chipset
