All posts by puding

A veszedelmes viszonyokból


Valmont vikomt Merteuil márkinénak: “Az én kőszívű szépségem eddig nem válaszolt leveleimre, aztán el se fogadta őket, most azonban már látni sem akar, sőt távozásomat kívánja. Magát azonban még ennél is nagyobb meglepetés várja: az, hogy én e szigorú óhajnak alávetem magam. Szinte látom, hogy összeráncolja homlokát, pedig én semmi pénzért se szalasztanék el egy

A Veszedelmes viszonyokból


Valmont vikomt Merteuil márkinénak “Odahívtam a végrehajtót, s mintha nem bírnék ellenállni nagylelkűségi rohamomnak, egy széles mozdulattal odavágtam az 56 frankot, amiért egy öttagú családot kilöktek volna egy rakás szalmára, a pusztulás küszöbére…. Szemem könnybe lábadt, s valami akaratlan , de jóleső érzés fogott el. Sose hittem volna, hogy a jótett ilyen kellemes izgalommal jár,

A veszedelmes viszonyokból


Mateuil márkiné Valmont vikomtnak: “Abban a percben, ha magáévá tette istenhívő hölgyét, és erről kézzel fogható bizonyítékot ad, jöjjön, és a magáé vagyok. Persze … Ha ebben maradunk, akkor én először is nem vigasz, hanem jutalom leszek, ami nekem is rokonszenvesebb szerep, másodszor pedig a maga sikerének meglesz az az izgató vonása, hogy önmagában hordja

1 a Veszedelmes viszonyokból


Marteuil márkiné Valmont vikomtnak “Induljon azonnal, szükségem van magára. Pompás terv jutott eszembe, melynek csak maga lehet a végrehajtója. Egy szóval sem kellene többet mondanom, ha megrendülve e roppant megtiszteltetéstől repülve jönne hozzám, hogy térden állva fogadja parancsaimat; csakhogy maga visszaél kegyeimmel, amióta nem él velük.”

Álmok


Az álom tényleg fura dolog. Nem állíthatjuk, hogy ismernénk. Illetve inkább úgy gondolom, hogy azt állítani, hogy ismerjük, és meg tudjuk fejteni egy kissé elbizakodottnak tűnik nekem. Én, ha így jobban belegondolok többféle álomtípust biztosan tudok mondani. De ezek az én megérzéseim, és véleményem. Koránt sem biztos, hogy tényleg így van, de én úgy érzem,

meghalt cicáink


1. Rumcájsz. Kis fekete cicafiú. Együtt rakták ki őket pici korukban a Thököly úton a tesójával, aki nagyon vagány cicalány. (Most ő a Patkesz.) Ahogy bekerültek hozzánk, az egyik kandúr: Prüntyi a pótanyukájuk lett, méghozzá úgy, hogy amikor a Rumci kitalálta, hogy ő a pótanyu, akkor elkezdte szopogatni a cicijét, a Prüntyi meg hagyta. A

Hűség


Szóval a hűség: Nekem jó érzés az, hogy a párom nem azért van velem, mert hűséges hozzám, és ezért nem lehet mással. Jó érzés, hogy szabad mellettem, mégis velem akar lenni. Ettől nekem minden mozdulata, minden simogatása más. Minden együttlétet ajándéknak érzek. Mert nem csak akkor egyszer választott, amikor pl. a házasságnál kijelentik az elején,

Extra csokis süti


Tegnap, amikor a Gloria Jeansben kávéztam, vettem magamnak egy extra-csokissütit. Mivel a kávémmal meg a pogácsával jóllaktam, becsomagoltattam a sütit magamnak, mondván, hogy majd itthon megeszem. Aztán ahogy jöttem fel a Kisföldalattiból, ott kéregetett egy néni. Így hát odaadtam neki a csokissütit. (Nem volt apróm, igaz azt se adok mindig) Az egyik ok, amiért odaadtam

egyik kedvenc sztorim kárpótlásul


A főiskolai angol tanárom (pasi) sztorija, aki mindig széles szájjal ecsetelte, hogy mikor lesz oral exam, és majdnem elélvezett attól, ha azt mondtam, hogy “yes”, pláne, ha olyankor mondtam, amikor fájt a torkom. Ezt a sztorit ő szokta mesélni. Van egy tesója, aki nagyon szereti a barna sört. Csakhogy erősen hasmenése lesz tőle. Egyik este

A puding most éppen eleven ízű. Szenvedélyesen.

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.