Soha nem volt még ilyen azelőtt. Van időm most. Van terem. Van pénzem. Van inspirációm. Van küldetésem. Van bátorságom… Annyi mindenem van. Annyira vártam ezt az időszakot. Aztán ahogy eljött, először mégis megrémített ez a szabadság. Nehéznek éreztem. Nagynak. Idő kellett és tudatosság kellett, hogy megtaláljam ebben az egyensúlyomat. Akkor jött aztán el az az
I dreamt I would meet a brilliant man. I would steal his breath away.. ....and he, in turn, would steal me away from everything ugly into a secret world of our own. But Im awake now.
Olyan figyelmet és gyengédséget adok magamnak, amit eddig talán soha. Olyan szeretetminőségeket, amiket eddig másoktól vártam, és másoktól kaptam. Minden érintés, sóhaj, lebegés, íz, textúra, amit magamnak adok eleven, életteli és mélyen tápláló. Sok gyönyörű csodát kaptam kívülről, másoktól. Sok belső teremet így értem el. Mások vittek el oda, mások segítettek kitárni az ajtót bennem.
Anyu: – Mit csináltál a hajaddal, hogy ilyen szép göndör? Becsavartad? Én: – Nem. Magától ilyen, ha jól van táplálva. – Mindig is ilyen hajat akartam, mint amilyen most a tiéd. Anyunak hullámos a haja eredetileg, de gyűlöli a hullámokat. Az én hajamat is akkor szerette régen, amikor egyenes volt, vagy összefogtam. Mert csak úgy
Los Angelesben megváltozott bennem valami. Persze nem a város miatt, hanem a workshop miatt, az emberek miatt, és az hogy mindezt én adtam magamnak. Jó ideig éltem abban az illúzióban, hogy mivel egyedül vagyok, el vagyok vágva a szex sok ajándékától. És ez egy éhség, amit majd csak akkor tudok csillapítani, amikor valakivel együtt vagyok.
Azért jöttem ki Angliába (nagyrészt), mert pénzt akartam keresni az Erotic Blueprint Coach képzésemre, és elvégezni a képzést. Januárban kezdek majd. Az előtanfolyam már novemberben kezdődik, de annak az anyagát is megkaptam már.Jövő ilyenkor már Erotic Blueprint Coach leszek. És valami nagyon más bomlik ki az életemben. Direkt nem használom a kezdődik szót. Kibontom, ami
Gyakran nézek a tükörbe. Imádom, amit látok. A hajam gyönyörű kiengedve, és álomszép feltűzve. Eleven. Szinte lüktet. Úristen, de imádom. És ennél még sokkal jobb lesz. Világéltemben hullámos hajam volt. Ha jó napja volt, magától is csodásan állt. De ritkán volt ilyen napja. És nem nagyon tudtam, hogyan kell bánni vele. Azt sem tudtam, hogy
Nem egy pillanatra születtem, hanem egy életre. Pontosan úgy, ahogy mindenki más. Legyen az az élet bármilyen rövid vagy hosszú, soha nem egy pillanat. És vannak azok az idilli állóképek, amiket kergetünk, amiket meg akarunk valósítani, és aztán beléjük akarjuk betonozni magunkat, hogy ne tűnhessenek el. És védeni akarjuk, bármi áron. Talán máshogy ölelném át
Even after all this time, the sun never says to the earth "You owe me."
Az életeliségemet a legtöbbször akkor éltem át a maga teljességében, amikor a testemben voltam, nem “csak” a fejemben. Ott voltam a mostban. És ezekben a pillanatokban a testem nem is testnek tűnt, hanem sokkal többnek. Mintha egyfajta kiterjesztett érzékelés csatornája lett volna, amiben illatok robbannak, terek tűnnek elő a semmiből, amiben a kapcsolódás gazdagságának széles
