Ölj meg jobban


Már korábban is voltam ilyen bálon. A külső szemlélőnek talán jelmezbálnak tűnhet, pedig sokkal több annál. Olyan részt hívsz elő és mutatsz meg magadból, ami mélyen jön, abból a világodból, amit elnyomsz, amit nem tudsz átölelni. Most viszont megtestesíted, megmutatod, mozogsz vele…

Ezen a bálon közel ötszázan voltunk. Az én perszónám Kala. Nem ott jött elő. Úgy vittem magammal. Ismertem már. Barátkoztam vele, mert ijesztő egy ilyen részednek teret adni. A legmélyebb félelmeidet, a leginkább elítélt részeidet hívod elő.

Kala dark energetic. Sötét istennő. Független. Erős. Kíméletlen. Pusztító. Nem amolyan szadista módon, hanem magától értetődő természetességgel vesz el. Sötétségbe borít.

Aztán a megjelenés után, pláne, ha dolgozom vele, akkor formálódik. De nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen lesz a bálon, ennyi ember között. A bál egyik szabálya, hogy nincs érintés. Nincs beszéd. Csak a test beszél. Az ajtó csak addig nyílik ki, míg bemegyünk, aztán zárva marad. Később már nem lehet csatlakozni.

Imádom felvenni a jelmezem. A fekete, csipkés felsőmet, a fekete tüll szirmokból álló szoknyámat. A sminkem fekete repedések. Mintha a feketeség ki akarna törni. A szemeim kontúrja éles, egészen sasszerű. Csak fekete-fehérben tudom látni magam.

Valahogy mégsem tudom távol tartani az embereket. Amíg az ajtónyitásra várunk. Sokan odajönnek üdvözölni, vagy megdicsérni a perszónámat, vagy többet megtudni rólam.

Nem értem. Nem értem, hogy miért. Falat akarok vonni magam köré, hogy megvédjem őket magamtól, ettől a részemtől, de nekik ez kell.

Ahogy elkezdődik bent a zene, lassan merülök bele Kalába, és szintről szintre nyílik meg ez az énem. Visz a zene. Vagy épphogy megállít. Már vagy 40 perce táncolok, amikor váratlan dolog történik. A bennem lévő sötétség egy másik sötétséggel kezdd el “táncolni”. Úristen de jó érzés. És milyen szabadnak érzem magam. Felébred bennem a kíváncsiság, és a természetes távolságtartásom most nincs sehol. Ezután valahogy olyan könnyű kapcsolódni a táncban. Nem érintéssel. Az nem kell hozzá. Közjátékok. Dinamikák. Játék. A hatalmam és a kíméletlenségem a testőröm most. Megengedhetem magamnak, ami jön. Ha valaki felkelti az érdeklődésemet, akkor lépek. És mintha vonzanám az embereket. Nem csak a sötétséget. Magamba szippantom a szépséget. Magamba szippantom ami csak megtetszik.

Ahogy táncolok annyira jólesik ősi boszorkányként a mélyből erőt meríteni. Érzem, ahogy alulról felfelé átjár a föld sötét, gazdag, tápláló energiája. Akkor lép oda hozzám az a magas, fekete srác.

Úgy jön, mintha nem magától jönne. Úgy jön, mintha valami erő vonzaná. A bennem lévő sötét erő tudja, hogy kitéphetek belőle. De jó érzés ez az energetikai kitépés. Soha nem próbáltam előtte, de a puncim úgy izzik, mintha lávatenger lenne.

Másnap odajön hozzám. “Nem tudtam levenni rólad a szemem. Egy kicsit oldalt álltam, és úgy figyeltelek. Aztán, amikor észrevettél, akkor muszáj volt odamennem. És amikor kitépted a szívemet, azt éreztem, hogy mindenemet neked adnám, csak ölj meg jobban.

És később azon gondolkozom, miért nem vettem észre korábban. hogy mennyire sokan akarnak a sötét oldalammal kapcsolódni, hogy mennyire eleven ez a részem, és mennyire erősen kapcsolódik, hogy milyen mélyek a gyökerei, és hogy milyen óriási.

puding

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.

Ezt már láttad?

LEAVE A COMMENT

A puding most éppen robbanás ízű. Semmi nem marad a régiben.

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.