Régi pillanatok új pillanatokban


Valahogy így jönnek. Egymás után, mégis néha egyszerre. Mintha új pillanatokban régi pillanatok lennének.

Egy femme-domme esten vagyok. Szabályokból felhúzott falak védenek. Nem az én szabályaim, hanem az ő szabályaik. Szűkebb, mint amit én adtam volna meg, de tetszik ez a szűkösség. A high protocol térben a férfiak nem ülhetnek a bútorokra. Nem szólíthatják meg a nőket. Nem kezdeményezhetnek. Szolgálhatnak az örömünkre. Ha akarjuk, és ha kérjük.

A másik teremben több a szabadság, de itt sincs meztelenség. A nők abban lehetnek, amiben csak lenni akarnak, kivéve meztelenül. A férfiaknak valamilyen fétis öltözet a kötelező. Szinte mindenki feketében van. Én vörösben. Vörös a ruhám, vörös a magassarkúm, vörösek az ajkaim, vörösek a körmeim. A hajam szabadon hullámzik, és én is hullámzom belül. A bőröm olyan sima és selymes és ragyogó. Szeretek így lenni.

Eléggé korán érkeztem, de nem bánom. Jólesik a zene. Simogat, kitölt, tekereg… Engedem játszani. A légkondi időről időre finom szellőt fúj felém. Néha legszívesebben felnyögnék, annyira jólesik. Szeretem a lábaimat nézni, megérinteni magam.

Tudom, mire vágyom ezen az estén. Amikor Cupido felém tart, azzal kezdi, hogy “Ma este jó választékunk van bútorokból.” Ő tudja, nála van a fekete könyv, amibe a férfiak beleírják, mit is szeretnének ma este. Aztán megkapod a menüt, hogy választhass. Nem tudom, hogy megérzés-e, hogy ez az első mondata, vagy amúgy is ez lenne-e.

Én: “Tökéletes. Egy zsámolyt szeretnék magamnak.”
Egy vörös hajú, kisportolt srácra mutat. Fekete, a fenekét szabadon hagyó alsó van rajta, fényes, latex felső fémkarikákkal, hogy könnyebben lehessen megkötözni. Térdvédő, látszik, hogy praktikusan közelít.
“Mmmmm. Rendben. Legyen.”

Amikor odajön hozzám, elmondom neki, hogy azt akarom, hogy idefeküdjön a lábaim elé, a hátára, hassal felfelé. Pont így képzeltem. Leveszem a cipőmet, és a meztelen talpaimat a hasára teszem. Becsukom a szemem, és lassan kifújom a levegőt. Olyan mélyen nyugszom meg, mintha hirtelen minden súly lekerült volna rólam.

Beszívom a levegőt. A talpaim mintha tudnának lélegezni. Belőle táplálkozom. Az energia azonnal felfut a puncimig, és olyan erősen húzódik össze, hogy minden egyes sejtem mintha felnyögne gyönyörében. A melleim lüktetni kezdenek.

Játszom a talpaimmal. Van az az izgató emlékem, a has a talpam alatt. A hasamon feküdtem akkor. és ahogy megemelte a lábam, valahogy a hasával támaszkodott a talpamnak, és az a finom puhaság mélyen belém hatolt. akartam még ilyet érezni.

Persze ez most nem ugyanaz. Nem is ugyanazt kerestem. Csak építkezem arra a régebbi pillanatra.

Közben beszélgetek. Amikor egyszer megpróbál beszélni, a helyére teszem. “A zsámolyom nem beszél”. Elnézést kér, és elhallgat.

A lábujjaimmal belé vájok. Érzem minden rezdülését. Az arca egészen átszellemült. Ahogy a jobb lábamat felfelé viszem, a szíve irányába, érzem, ahogy a szíve ott dobog a talpam alatt. Valami úgy vibrál benne, mintha dorombolna.

Egyszer megkérdezem, hogy minden rendben van-e? “Ó, igen.”

Aztán a nyakára teszem a talpam. Nem olyan nagyon erősen. Nem akarok kárt okozni benne, csak játszom. Hagyom, hogy a puha borostái simogassák a talpamat. A lábfejem puha párnáival oldalra fordítom az arcát. Tetszik ez a játék. A puncim olyan forró. A gyönyör boldogan, akadály nélkül kering bennem.

Majd eljön az a pont, amikor elég. Amikor szabadon engedem. Megdicsérem. Megérdemli. Jó zsámolyom volt.

Megkérdezi, megcsókolhatja-e a lábamat.

“Mmmm… Ó, igen.” Hogy is felejthettem el. Olyan finoman tartja a lábamat, mintha valami nagyon finom, nagyon értékes dolgot tartana a kezében. Imádom. A csókjai finomak, puhák. egyáltalán nem nyálasak. Dorombolok. Aztán lábat cserélek. De jó ez így.

Megköszöni. Alig bír lábra állni. Olyan édes. Imádom.

Pont ezt akartam magamnak. Lábzsámolyt. Némi könnyed láb kényeztetést. Egy pici játékosságot. És másokat látni játszani.

Pont ezért megyek át a high protocol részre. A padról nézem, ahogy a fiút korbácsolják. Olyan felhőtlenül boldog utána, mint egy kiskutya. Aztán egy idősebb férfi követi a kereszten. A fájdalma inspiráló. Jó nézni a vele lévő nőt. Mikor végez vele, odafekteti elém, hátha szeretnék egy zsámolyt.  :D

Végül is… Miért is ne. Nagyobb, puha hasa van, az ilyen zsámoly puhább a talpam alatt. Előbb a piros magassarkúmmal játszadozom, de csak kicsit, aztán jöhet a meztelen talpam. Gyúrom, élvezem, vagy egyszerűen csak pihentetem rajta a lábam. A felesége megköszöni, hogy ilyen jól vigyáztam rá. Aztán jégkockát ad neki. Egyet tesz a köldökébe. Amikor később a talpamat pont odateszem, a jéghideg víz azonnal utat tör magának. Istenem, de imádja a talpam.

A lábujjaimmal jobban a köldökébe nyomkodom, mielőtt tovább futtatnám a talpamat rajta. Egészen felviszem, a mellbimbójáig. Amikor onnan lecsúszik, egy újabb jégkocka követi. De élvezem ezt.

Aztán elég lesz mára. Egyszerűen ott hagyom, a földön fekve, bekötött szemekkel.

Az a végtelen, időn kívüli pillanat jut az eszembe, amikor Los Angelesben delfin néző hajóúton voltam. Ez már az út vége felé volt. Láttam játékos delfineket, és jópárat hánytam nagy ívben a hajóból. Addigra minden lecsendesedett. Ott ültem a hajó hátsó részében, és a hullámok egészen apróra szelídültek. Minden ezüstös fényben játszott. Sehol, semmi más szín, csak ez a fényes, monokróm ezüst. Mintha hirtelen egy egészen más világba csöppentem volna. A hangok csak finoman tompa rezdülések inkább. A madarak is szürkék, és nem tudod, hol ér véget az óceán, és hol kezdődik az ég, minden annyira egy. Ha nem tartana ilyen sokáig az a lassan olvadó pár pillanat, akár azt is hihetném, hogy álmodom, de tudom, hogy ez nem álom. Már amennyire az élet nem álom. Olyan béke van és idill, amiben fel tudok oldódni. Ha az a halál, hogy az ember beleolvad egy ilyen képbe, akkor nem bánom.

Ez jut aztán eszembe, amikor abban az indián termálfürdőben vagyok Coloradóban. Május van, kint mégis nagy pelyhekben hullik a hó. Hárman jöttünk ide. Az előbb a forró barlangfürdő csak a miénk volt. És ahogy énekelni kezdett ott a barlangban, mintha a hang nem tudott volna hová tovább gyűrűzni, hát belénk ivódott teljesen. Aztán iszapot kentünk egymásra, és így, tisztán mentünk a medencéhez. Minden olyan színes. Óriási pálmák, buja növények és ragyogó hibiszkuszok veszik körbe a vizet. Szinte szemkápráztató ez a menta-zöld szín, amit a csempe kölcsönöz a medencének.

A víz felett pára gőzölög. Olyan ideális ez a hőmérséklet, hogy azonnal otthon érzem magam. És a zene… a lelkem mindent levetve meztelenül hullámzik vele. Táncolunk és lebegünk a vízben. Minden olyan könnyű és szép, mintha nem is a vége lenne, hanem valaminek a csúcsa. Az a rész, amiről azt kívánod, bár sohasem érne véget. Pedig nincs sok időnk. Mégis valahogy többnek tűnik, ahogy minden pillanatnak átadjuk magunkat.

Még vizes a hajam, amikor a hóesésben a reptérre érkezem. Olyan, mintha karácsony lenne. A felhők között száradok meg teljesen.

puding

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.

Ezt már láttad?

LEAVE A COMMENT

A puding most éppen orgazmus ízű. MMM de jó.

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.