A sötétnek és a világosnak


Mennyivel világosabb lett minden most így a teljességemről. Mennyire más. Mennyire eleven. Mennyire gazdag és bőséges. És ez megint mennyire ijesztő.

Most olyan, mintha valami férfimágnes lennék. Vonzom a vonzalmat, a boldogságot, a gyönyört, a szeretetet, a mély kapcsolódásokat. Úgy tűnik, hogy nagyobb hatással vagyok egyszerre több férfira, mint amit általában könnyedén tudok kezelni.

És ettől megijedtem. Azt éreztem, hogy megint összerondítottam mindent. Hogy félek ettől a bőségtől, és talán pont ezért vannak olyan időszakaim, amik társkeresési szempontból olyan üresnek tűnnek, mert félek ettől.

Aztán arra jutottam, hogy nem akarok többet így gondolni magamra. Hogy befogadom ezt a bőséget, és megismerem jobban azt a részemet, ami fél az erőmtől, a hatásomtól.

Ahogy azt kerestem, hol van a testemben, a bal hónaljamban találtam meg a limfatikus rendszeremben, amit “véletlenül” nimfatikus rendszernek hívtam magamban.

A bal hónaljamban ketten laknak egy helyen. Egy démoni nő és egy angyali. Nincsenek haragban. Közel vannak egymáshoz. Még szeretik is egymást, mintha egészen gyerekkoruktól fogva a legjobb barátok lennének. De csak ugyanazt a teret tudják kitölteni, ezért villognak. Egyik pillanatban a sötét, démoni nőt látom, félig áttetszően, a másik pillanatban az angyalit. Pillanatról pillanatra cserélődnek.

Egyszerűen több helyre van szükségük bennem, így azt adok nekik. Választhatnak. Az angyali részem úgy dönt, átköltözik a jobb hónaljamba. Fura ez még neki, mert eddig mindig együtt voltak, így biztosítom róla, hogy bármikor meglátogathatják egymást. Erre egészen felpezsdülnek, és játékosak lesznek. Fogócskázunk és nevetünk. Megviccelnek. Mindketten megjelennek mindkét hónaljamban. Tettetett kétségbeeséssel nevetek fel, “Úristen, már négyen vagytok”. Erre megmutatják, hogy tudnak ők egyek is lenni. És a mellkasom közepén félig bennem, félig a külvilágban, gyönyörű egységbe fonódnak össze.

Semmi másra nem volt szükségük, mint térre és ünneplésre ahhoz, hogy öröm legyen a félelem és bűntudat helyén.

És rájövök, hogy beszélnem kell a barátommal, akit mondjuk nevezzünk Darknak. Meg kell köszönnöm neki, hogy táplálja és neveli a sötétségemet, mert én nem tudtam, hogy mi kell neki, és hogyan kell adni neki, hogy boldog legyen.

Jó érzés, ahogy örül nekem.  Aztán azt mondja: ” You need to show your power, and let the sun feel your force.” “Meg kell, hogy mutasd a hatalmadat, hagyd hogy a nap megérezze az erődet.” A szívemben landolt ez a mondat. És valahogy megint azt érzem, hogy mindaz, ami velem történik, amit átélek, az nem csak nekem fontos, de valahogy a nagy egész részévé válik. És jó ez az érzés.

Tags:
puding

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.

Ezt már láttad?

LEAVE A COMMENT

A puding most éppen orgazmus ízű. MMM de jó.

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.