Milyen sokféle erő van bennem


16 évig volt domina New Yorkban. Los Angelesben találkozhattam is vele személyesen. Most éppen tőle tanulok. Azt gyakorolom, hogyan testesítsem meg a bennem lévő dominánst. Hogyan legyek földelt akkor is, amikor feszültség vagy akár fájdalom vesz körül. Hogyan tartsam és töltsem be a teret. Önazonosan.

Ismerni akarom az igazságomat, és kíváncsi vagyok, hogyan tudom élni, és hogyan tudok játszani vele.

Két részem jelez, hogy lakik benne a dominanciámból. és szeretné megmutatni magát. Az egyik a bordáim jobb oldalán. Jól körülhatárolt terület. Olyan érzés, mintha sziget lenne. Ahogy mélyebben megyek bele undor és mély szomorúság jönnek elő.

A másik részem az arccsontom jobb oldala. Egy sárkány lakik ott. Nyugodt. Erős. Amikor átjutok a másik oldalára, boldog és jóllakott. Mintha a világ minden gyönyörét magába tudná szívni. Ezt a részemet ismerem, használom, élem.

A jobb oldalamban egy tigris lakik. Erős. Pusztító. Kíméletlen. Protektív. Ahogy ráhangolódom másképp kezdek lélegezni. Mélyen és gyorsan. Nincs szüksége indokokra vagy magyarázatokra. Készen áll bármire. Olyan, mint egy rugó, amit összenyomtak. Az energiája sűrű és robbanékony.
Hogy én mennyire sokat kerestem ezt az oldalam. A másik oldalán megvan ugyanez az erő, de e feszültség nélkül. De jó érzés ez a földelt hatalom. Uralni mindent.

Amikor újra dolgozom vele, azt érzem, hogy hiányzik mellőle valaki. Akkor értem meg igazán a szigetségét, azt ahogy mindhalálig védi a területét. Ez élet és halál kérdése. Aztán megérzek egy másik jelenlétet. Egy tigrist. Hím. Türelemmel jön. Tisztelettel. Kitartással. Szerelemmel.

A tigrisem lassan és fokozatosan engedi be. Ugyanolyan erős marad. Ugyanolyan kíméletlen. Nem veszített semmit a beengedéssel. Átjár a szerelem. Jó érzés kidomborítani a szívemet. Teret adni neki.

Amikor megint dolgozunk, ez a két domináns rész egyként van jelen. A gyökérben kétségbeesés és reménytelenség van. Vörös. Folyékony. Mindent beborít. Először ezt kell átéreznem és tartanom ahhoz, hogy engedjem tovább nyílni. A másik oldalán teljesség van. Fehér szín. Pure-nak nevezem el. Pure egyszerre ez a vörös és egyszerre ez a fehér. Egyszerre kétségbeesés és egyszerre teljesség. Ezt a spektrumot használom most ahhoz, hogy megérezzem, milyen lenne játszani ezzel. Meztelenre vetkőzöm, és úgy állok ott, mint ahogy Vénusz született a habokból, de aztán még szabadabbá válok.

Vizet érzek. Meleget. Négy férfit körülöttem. Tudom, hogyan beszélnék velük. Tudom, mit akarok. Tudom, hogyan akarom. Mindent tudok most, hogy mi tenne boldoggá, hogy mi az út ehhez. Minden lassú. A víz melegen ölelő és lágyan finoman simogató. Pont, mint a férfiak. Olyan biztonság van, amiben egy csepp vízből is akár végtelen elragadtatás válik.

És muszáj mosolyognom,  ahogy feljön az emlék. Itt vagyok Angliában, egy BDSM klubban. A partneremmel VVV jöttem. Én választottam a ruháját. Fekete-fehér kis szoknyás  csiniruha, ami hatvanas éveket idézi. Fehér kalappal, harisnyatartóval, fodros bugyival és neccharisnyával.

A jakuzzis medencében ülök. Két másik meztelen férfival. A harmadik a lépcsőnél álldogál és figyel. A partnerem pedig a medence mellett türelmesen vár engem. A kezében a ruháim és a törölközőm. Minél kényelmetlenebbül érzi magát én annál boldogabb vagyok. Jó érzés, hogy milyen sokat megengedhetek magamnak vele, mellette. Addig maradok, ameddig csak akarok.

Tudom, hogy mit akarok majd a fürdőm után. Élvezem, ahogy most itt vagyok mindennek a közepén. Élvezem, hogy minden csak tőlem függ. A tekinteteket, ahogy kiszállok a vízből és megtörölközöm.

Hozzá akarok menni ezután, hát hozzá megyünk. Én már sok orgazmuson vagyok túl. Neki nem engedtem egyet sem. Az ágya kényelmes és nagy. Pont úgy tervezték, hogy jól lehessen kötözni hozzá. De még mindig én vagyok a középpontban.

Nem nézhetem meg, mi van a játszós dobozában, csak érezhetem a bőrömön. Mesteri, ahogy kényeztet. Pont úgy, ahogy az nekem a legjobb. Változatosság, kontrasztok, váratlanság, érzékiség. Mindenem él. Amikor a kezeimet az ágyhoz bilincseli még felfokozottabbá válik minden. Gyönyörű az orgazmusaim változatossága.

Engedélyt kér, hogy belém hatolhasson, és megadom neki, mert magamban akarom érezni. A farka gyönyörű, nagy és olyan finom az energiája. Sokáig szeretkezünk mire megengedem neki, hogy végre elélvezzen. Aztán a karjaiba vesz. Hozzá simulok. Olyan könnyű és természetes és élvezetes vele lenni.

Tags:
puding

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.

Ezt már láttad?

LEAVE A COMMENT

A puding most éppen orgazmus ízű. MMM de jó.

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.