Tökéletes pillanatok


Olyan figyelmet és gyengédséget adok magamnak, amit eddig talán soha. Olyan szeretetminőségeket, amiket eddig másoktól vártam, és másoktól kaptam. Minden érintés, sóhaj, lebegés, íz, textúra, amit magamnak adok eleven, életteli és mélyen tápláló.

Sok gyönyörű csodát kaptam kívülről, másoktól. Sok belső teremet így értem el. Mások vittek el oda, mások segítettek kitárni az ajtót bennem. És nem is tudtam, mennyi ellenállás volt bennem arra, hogy ugyanezt megadjam én magamnak, gyönyörben, bensőségességben, mélységben, gazdagságban, kifinomultságban és magasságban.

Pedig szeretem magam, és szeretem magam aktívan szeretni, de most mintha az önszeretet új ajtajait tártam volna szélesre magamban, magamnak.

Azzal kezdődött, hogy Los Angelesben felvállaltam, hogy jobban ölelem és szeretem magam, hogy megtanulom jobban táplálni a gyönyörömet, a lényemet, mindenemet.

Nem tudok már egy emberre sem úgy nézni mint régen. Annyi dimenziót érzek találkozni. Egészen más nekem a test, a lélek apró rezdülése, légzésének ritmusa, a tágulás és összehúzódás szépsége. A magamé is.

A képzésem része, hogy rengeteg forráshoz férek hozzá. Egy 5 napos Embody – Orgasmic yoga gyakorlattal kezdődött, amibe belecsatlakoztam. Pont ugyanabban a hullámban indultunk, de a napi találkozás gyökeret adott mindennek, akkor is, ha aztán másfelé bomlottunk tovább. Minden nap másfelé vittem és viszem magam. De előbb megkérdezem, merre is akarok menni.

Az első nap szorosan öleltem magam. Lassú voltam. Mély. Stabil. Aztán máshogy lettem mély, vagy stabil. Máshol és máshogy bukkant fel bennem a gyönyör, és máshogy tárultam ki én.

Az erotikus természetem igényli a sok változást, a minőségek keverését, az kontrasztokat, a széles spektrumot, a váratlanságot. A sokéves omok és a mindaz, amit tanultam és tanulok összeadódott. Annyi érintést, textúrát, lehetőséget ismerek, hogy azt érzem, bőség van, hogy tudom gazdagon szeretni magam, hogy el tudom érni a csodát.

Volt hogy a melleimet simogattam át az energetikai érintés lágyságával, és megállított egy pont a jobb mellemnél, picivel mellbimbóm fölött. És csak tartottam azt a pontot, gyengéd érintéssel, amíg el nem kezdtem sírni. Olyan gyönyörű, végtelen mélységet éreztem magamban, amihez áldás volt kapcsolódni. Minél súlytalanabb volt az ujjbegyem, annál mélyebben éreztem magamba. A könnyeim leperegtek az arcomról, le a melleimre és tovább.

A magassarkú papucsomban vagyok. Meztelenül. Terpeszben állok. A csípőm hátrébb van, a melleim a falnak nyomódnak. A radiátor a combom magasságában ontja a simogató meleget. Teret ad ok neki. Ahogy a csípőm mozdul, a puncim kinyílik. Felnyögök, annyira jó. Hagyom magam így hullámozni.

Elég eljátszanom, hogy a csuklóim össze vannak kötve, és nem vagyok képes szétszedni őket, és a puncim máris lángolni kezdi, a csípőm magától tekeredik és a sóhajaim lángokként táncolnak körbe.

Amikor a fejbőröm követeli a figyelmet, lágyságot akar, gyengédséget, szeretetet. Teljesen elolvadok a simogatásomtól. A szívemet adom magamnak.

Igazi műalkotások ezek a sós karamelles, csokihabos profiterolok. Csillámló aranyporos krémmel leöntve. Olyan lassan eszem meg őket, hogy a gyönyörnek legyen ideje mindenhová eljutni. A kanál simasága és gömbölydedsége újabb játék. Még több érzés nekem.

Minden olyan nyers most és sürgető. A puncim tele akar lenni. Most. Az egyedi, kézzel készült, mázas agyag dildómat veszem elő, amit imádok. Még Los Angelesben kaptam az alkotótól. Minden porcikám imádja, ahogy az elemek egyesülnek bennem, ahogy ember alkotta, ahogy egyedi és megismételhetetlen. Ahogy a puncimba tolom, azonnal elélvezek. Úristen, de jó így.

A piros, tollas simogatót magamnak vettem. Szinte lángol a fehér bőrömön. Lefotózom a puncimmal. Gyönyörködöm benne. Simogatom magam. Finoman megpörgetem. Nem is ér a bőrömhöz, de a finom fuvallat, amit generál, a levegő játéka rajtam. imádom.

Van egy pink vibrátorom. Olyan, mint egy virág szirmokkal. Los Angelesben választhattam, amikor a mi csapatunk alkotta meg a legizgalmasabb Sexy Sex Labot. A szirmokat ki lehet nyitni, és szeretem, ahogy lágyan vibrálnak rajtam. Az ajkaim azonnal megtelnek tőle, de az egyik kedvenc helyem a fülem mellett. Fülorgazmusom lesz tőle.

Olyan jó itt a kádban. A víz meleg és finom és minden mozdulatommal hullámokat indítok el. Vizet csöpögtetek az éhes bőrömre. Játszom magammal. Ahogy a két, meleg, nedves kezemmel átfogom a nyakam, biztonságban vagyok. Tökéletes.

Olyan érzés a hullámos üvegdildóm a fenekemnél, mintha nyalnának. Az ívek annyira jól jönnek. Finoman hintáztatom le és fel. Néha megcsavarom kicsit. Ahogy finoman a gyűrűnek nyomom, imádom, hogy játszhatok magammal. Befelé vagy maradjak meg a felszínen? Húzom magam. ÉS már nagyon akarok többet és mélyebbet, de még nem. A kókuszolaj csúszós. Minden olyan istenien megnyugtató és csodálatosan izgalmas ebben a játékban. Aztán lassan magamba engedem. Úristen, de jó érzés. Olyan boldog vagyok így. Lefotózom a fenekemet a dildóval, és fekete-fehér képpé alakítom. Fényt adok még neki és árnyékot. Annyira inspiráló a testem. Kedvem van alkotni még.

Tökéletes pillanatok lenne a neve. Csodaszép sorozat ezekből a képekből, és mindabból, ami ezekből a képekből kivirágzik.

Minden nap új találkozás, új kapcsolódás, új tapasztalás megélni magam a gyönyör változatosan lüktető ölelésében. Magam csodás szeretőjének lenni. Minél többet akarok látni ebből.

 

puding

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.

Ezt már láttad?

LEAVE A COMMENT

A puding most éppen orgazmus ízű. MMM de jó.

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.