Nem egy pillanatra születtem, hanem egy életre


Nem egy pillanatra születtem, hanem egy életre.

Pontosan úgy, ahogy mindenki más. Legyen az az élet bármilyen rövid vagy hosszú, soha nem egy pillanat.

És vannak azok az idilli állóképek, amiket kergetünk, amiket meg akarunk valósítani, és aztán beléjük akarjuk betonozni magunkat, hogy ne tűnhessenek el. És védeni akarjuk, bármi áron.

Talán máshogy ölelném át ennek az igazságát, ha otthon maradok, de így most tudatosan nyitom magam ki a pillanatokból az út felé. Ízlelgetem. Kóstolgatom az érzést. És kell, hogy ismerkedjek vele, hogy érezzem, mert különben nem tudom felé hangolni az iránytűmet, nem veszem észre, amikor integet.

Amikor az utat, és azzal együtt a változás szabadságát meg tudom engedni magamnak és másoknak, azt érzem, hogy mindenkinek több lesz a levegője és a tere. Nem csak nekem. Azt érzem, hogy egy új dimenziót járok be.

Persze elméleti szinten tudtam ezt már, de soha nem járta be ennyire minden porcikámat ez még. Most igen. És bizsereg minden sejtem. Olyan, mintha nyüzsögnék magamban. Minden pillanatnak jár a feloldozás.

puding

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.

Ezt már láttad?

LEAVE A COMMENT

A puding most éppen orgazmus ízű. MMM de jó.

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.