Nem minden gyönyör

Az életeliségemet a legtöbbször akkor éltem át a maga teljességében, amikor a testemben voltam, nem “csak” a fejemben. Ott voltam a mostban. És ezekben a pillanatokban a testem nem is testnek tűnt, hanem sokkal többnek. Mintha egyfajta kiterjesztett érzékelés csatornája lett volna, amiben illatok robbannak, terek tűnnek elő a semmiből, amiben a kapcsolódás gazdagságának széles spektruma segít emlékezni az időtlenség végtelen terére. És a testem adja mindehhez az alapot, a stabilitást, a teret. Ahogy tovább nyílok a testem felé, azt érzem, hogy stabilabb, megbízhatóbb csatornámmá válok. Nem csak a gyönyör felől közelítek.

És ez az életteliség, ez az elevenség, ez az az energia, amit szexuális energiának is mondhatnék, mert hiszen az is ez, nagy dózisban, de nem akarom csak a szexre “korlátozni”. Van tere az életemben, bármit is csinálok. Nem akarom különválasztani, hogy mi szexuális, vagy mi nem az. Valahol minden az. És talán valahol semmi sem az. Ugyanaz az élet van jelen, ami meg akar nyilvánulni a teljes szépségében, függetlenül attól, hogy mit is csinálok, vagy mit gondolok róla. És én hagyni akarom, hogy ez így legyen. Meg akarom engedni az életnek, hogy megmutathassa magát a teljes szépségében. Tanúja akarok lenni, át akarom élni, érezni akarom, szagolni akarom, rá akarok feküdni, hullámozni vele, tágulni és szűkülni akarok a ritmusában.