Mintha eltűnne


Mintha eltűnne  valami belőlem, ami kordában tartott régebben. Nem teljesen. Ott van az árnyéka. Olyan érzés, mint amikor éjszaka próbálsz közlekedni, és megszoktad, hogy merre kell menned a sötétben, de most átrendezték a lakást. Óvatosan tapogatózol. Kikerülsz dolgokat, amik már nincsenek is ott. De azért észreveszed, hogy most már más.

Néha, amikor arra gondolok, hogy szabad vagyok, és oda mehetek, ahová csak akarok, akkor az első dolog, ami felötlik bennem, az az, hogy mekkora felelősség ez. És aztán megnyugszom. Azért nyugszom meg, mert azt érzem, hogy hatalmam van. Úristen, de jó érzés.

Szívmelengető látni olyan családokat, ahol szeretet van. Az én gyerekkorom nem ilyen volt. És persze nem csak öröm és mosolygás van itt, de hálás vagyok minden apának, aki megfogja a gyereke kezét, vagy kisautóban tologatja  vagy felveszi, amikor az sír. És sok ilyen van itt.

Egy apát látok, aki a kábé 5 éves kislányával ugrál. Hihetetlenül aranyosak. Amikor mosolyogva közelebb megyek, az apa  meg is erősíti, hogy most ő balettozni tanul.

Én: Jól csinálja?

Kislány: Sajnos elég béna.

Folyton visszaköszön valahogy a gyerekkorom, vagyis jobban mondva a hiányzó része. És ha most mintha kívülről ölelném át a szeretetet, akkor is megvan, átjön, megkapom.

Tanulok még természetesebb lenni.

És itt van a pénz, és itt van a vágy. Ahogy a pénz már nem ugyanaz, elvesznek a súlyok és a számok mögötti félelem vagy érzések. Talán felépítem őket újra, de remélem, hogy nem. Szeretném, ha a számok csak számok maradnának. Jó ez így most nagyon.

Mindaz, amire vágyom, elérhetőbbé vált. Olyan, mintha csak ki kellene nyújtanom a karomat érte, és ennyi. És tényleg ennyi. Persze nem kapok meg mindent egyszerre, és van, ami idő, amíg összeszedem, de nem bánom. Szinte magnetikus erőt érzek magamban, és hogy itt a kiapadhatatlan forrás, amiből inni lehet.

És ahogy elkezdtem megadni magamnak, azt amire tényleg vágyom, meg tudtam engedni magamnak, hogy az igazi vágyaim valóban a felszínre jöjjenek. És rá kellett jönnöm, hogy volt bennem egy félelem attól, hogy a vágyaim egy feneketlen bendőben vannak, ami soha nem tud jól lakni, amit nem lehet kielégíteni. De ez nem igaz. A vágyaimat ki lehet elégíteni. Minden nyújtózkodásuk és expanzivitás ellenére jó velük, jó együtt. Mint ahogy felkel a nap, aztán lenyugszik, hogy aztán felkeljen megint újra. És jól tudok lakni, hogy aztán újra éhes legyek. Köszönöm ezt az életnek.

És egészen addig, amíg nem tudtam megengedni magamnak, hogy igazán vágyhassak bármire, nem tudtam, hogy mi az, ami igazán fontos nekem. Most sem tudok mindent, de természetesebb lettem, igazabb, sűrűbb, elevenebb valahol. Pedig még csak most születek.

puding

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.

Ezt már láttad?

LEAVE A COMMENT

A puding most éppen fantasztikus ízű. És örül neki.

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.

Friss bejegyzések

Karok közt

May 22, 2018

Itt vagyok

May 18, 2018

Nem vagy

May 10, 2018