A három férfi napja. Az én napom.


Most már máshogy csinálom. De egészen addig nem vettem észre, hogy máshogy is lehet ezt. Az utóbbi pár hónap indította el bennem ezt a változást. Mennyi tehetetlenség és sértődöttség volt bennem, csak nem tudtam, hogyan választhatnék mást. Olyan, mintha elhúztam volna egy függönyt, ami mögött ugyan ott volt minden eddig is, csak valahogy sokkal tompábban és távolabb.

Nehéz volt a csomagom. Nagyon nehéz. Minden, amit a mostani életemből magammal viszek. Nem igazán szoktak a férfiak segíteni feltenni a csomagomat a bkv-ra. Úgyhogy azt tettem, amit azok szoktak, akik azt akarják, hogy amire vágynak, az meg is történjen: kértem. Odamentem ahhoz a sráchoz, aki egyedül üldögélt a megállóban.

Szia! Megkérhetlek arra, hogy segíts a csomagomat feltenni a villamosra?

Persze. Nagyon szívesen? Hová utazol?

Londonba.

Vigyél magaddal! Viszem a csomagjaidat is.

Hát gyere! 

Aztán megjön a villamos, és tényleg segít. Leülök, és elmegyek a végállomásig. Amikor feláll, és odajön hozzám.

Megengeded, hogy levigyem a csomagodat?

Ó, igen. Még mindig meggondolhatod magad, és eljöhetsz.

De csak szomorúan mosolyog, és a fejét rázza. Segíthetek neked még valamiben?

Köszönöm, de most jó így.

Ez volt a végállomás?

Igen.

Akkor visszaszállok, nem is akartam eddig eljönni.

Akkor esik csak le, hogy egyedül azért jött, hogy nekem segítsen. Megöleljük egymást, és elbúcsúzunk.

A reptéri automatából vettem át a másnapi vonatjegyemet, amit a neten már korábban megrendeltem. Amikor a reptéri expressz vonat kitesz az állomáson, és ott várnom kell még, megnézem a jegyemet, hogy jobban képbe legyek a holnapi útról. Akkor veszem csak észre, hogy ez csak a jegyem fele, jobban mondva csak a nyugta arról, hogy átvettem a jegyemet. Nem tudtam, hogy két jegyet kapok majd. Így nem is kerestem az extra másodikat. Aztán innen oda, onnan amoda, mert ez a reptér hatásköre.

Így a reptéri vonat mellett álló egyenruhásokhoz megyek oda, akik felszabadultan nevetgélnek a peronon, az idillien szállingózó hópelyhek között. Ahogy odalépek, felderül az arcuk, megdicsérik a hajamat és színeimet. Nem az elsők, akiktől aznap ilyen bókokat kapok. A vidámságuk ragadós, még akkor is, ha gondban vagyok.

Segítséget szeretnék kérni.

Mondd, bármi is az, segítünk.

És megmutatom a “jegyem” és hogy úgy tűnik, hogy nincs meg. Vagy én nem vettem észre, vagy az automata nem nyomtatta ki.

Jó fej vagy, szállj vissza nyugodtan az vontra. Visszavisz és nem kell fizetned.

De én nem akarok visszamenni a reptérre. Azt sem tudom, hogy van-e értelme.

Aztán némi töprengés után az egyikük elkezd intézkedni. beszél a felettesével a reptéren. Elmennek megnézni az automatát. Addig azt mondja, üljek le és várjak a melegben. Kb 10 perc és kiderül.

Amikor visszamegyek, egy nő fogad azzal, hogy megtalálták a reptéren a vonatjegyemet. A férfi visszament érte. Kb 40 perc és itt lesznek.

És tényleg. Hozza a jegyemet, és szuperboldog vagyok. Boldogan köszönöm meg, és amikor átölelem, egészen elérzékenyül.

Ez a dolgom. Mondja szerényen. Pedig nekem ez több annál.

Egy trendi, hipszteres éttermet választunk a vacsorához. Az egyik asztalnál születésnapot ünnepelnek, mellettünk torpedót játszanak. A pincér nagyon kedves, és folyton vigyorog ránk. Feltűnik az extra figyelmessége, bár nem tudom még igazán hová tenni.

Milyen volt? kérdezi magyarul az ételről.

Nagyon finom. 

Honnan jöttél Magyarországról? Ennyire már nem tud magyarul, innen angolul folytatjuk.

Budapestről.

A nagypapám magyar volt. Sajnos én nem tudok magyarul csak pár szót.

Aztán mosolyogva emlékszik. És a kedvenc magyar ételeiről beszélünk. Gyümölcsleves, libazsír.

Jólesik ez a szívmelengető, családias érzés abban a kis étteremben, pont most.

puding

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.

Ezt már láttad?

A természet

Magammal viszem

LEAVE A COMMENT

A puding most éppen fantasztikus ízű. És örül neki.

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.

Friss bejegyzések

A természet

March 29, 2018

Más voltam

March 13, 2018

olyan… jól

March 8, 2018