Rózsaszirmok


Szoktam magamnak is vágott virágot venni. Egyszerűen csak úgy. Mert éppen arra vágyom. Mert szeretek gyönyörködni bennük. Lilás rózsaszín, kétszínű szellőrózsát vettem és nagyfejű, illatos, lila, klasszikus rózsát. Külön-külön is gyönyörűek, de így együtt valahogy varázslatosak.

Néztem őket ott a színpadon. A lányt a dús, hosszú hajával. A fekete erős szemfestésével. Erőt sugárzott és valamiféle rendíthetetlenséget. Mint aki pontosan tudja, hogy mit csinál. A fiú felül meztelen volt, alul egy oldalt nyitott, laza nadrág volt rajta. Az a fajta, ami olyan érzés, mintha megvédene, és simogat is, ahogy rajtad van, de igazából szabad utat enged a kezeknek, és észre sem veszed, mennyire védtelen is vagy benne.

Nagyra becsülöm azt a férfit, aki képes átadni magát az előtte lévő rossznak, aki tudja, hogy fájni fog, de akkor sem menekül el. Beleteszi magát teljes szívvel.

Csodáltam, amilyen nyitottan állt ott. Magas volt és vékony. Most mintha egyszerre próbálta volna magát összehúzni és ugyanakkor odatartani. Néha, amikor a fájdalom túl intenzív volt, egészen felhúzta a vállait, hogy aztán lassan visszakényszerítse magát a teljes nyitottságba. Nagyon szép volt így.

Hosszan, lassan és erősen húzta végig a lány a körmeit a fiú mellkasán. Szinte hallottam, ahogy a bőr sikított és libabőrös lett a hátam. Sokáig megmarad még a kezek útja. És minél több lett a fiún a karmolás, annál jobban éreztem, ahogy összesűrűsödöm magamban. Mintha egy végtelen erejű fekete lyukká akarnék összezsugorodni.

A lány különböző pózokba állította a fiút. A belső karon fájhattak talán a legjobban a karmolások. Kapott pár pofont is. És csípéseket. Mindent a kéznek.

Néha a lány vigasztalóan átölelte. Olyan volt, mintha ilyenkor egészen magába olvasztotta volna a fiút ebbe a rendíthetetlen, nyugodt erőbe. Sokat jelentett, minden érintkezés, összebújás és simogatás, és pont ettől lett a fiú önátadása egyre teljesebb. Pedig a vigasz még nem volt a vége semminek. Tovább mélyítette az érzéseket.

Mire az előadásuknak vége lett, a szívemet akkorára éreztem nőni, hogy alig fért el a testemben. Megteltem szeretettel.

Minden bajnak vége van. Egyelőre.

Ő pedig ott állt mellettem jólfésülten, az elegáns zakójában, folyton mosolyogva, én pedig annyira, de annyira le akartam törölni azt a mosolyt az arcáról.

Milyen szépek a virágok.

Tudod, mit szeretnék? Teleszórni az ágyamat a rózsaszirmokkal, aztán beléjük hemperegni meztelenül. Lenne hozzá kedved?

Naná.

Szirmokat szórtam a melleire és a hasára. Ő meg az enyémre. Nem tudom, mi van a szirmokban, amitől hirtelen olyan könnyűnek és elevennek érzem magam. Az idő hirtelen mintha elvesztené a jelentőségét. A színektől minden olyan élővé válik és az élek hirtelen puhák lesznek.

Összekapcsolódunk a nyílásban. A puncija most egészen elrejtőzött, egy kevés kandikál ki a kisajkak közül, mintha egy szirom lenne. Milyen szépek ezek a tónusok így együtt, ahogy kiemelik az íveket és hullámokat.

Azt szeretném, ha úgy simogatnál, ahogy akarsz. Soha nem volt még semmi sem rossz, amit csináltál.

Én inkább azt szeretném, hogy mondd, mi esne jól, ha keresnéd magadban az igeneket, az impulzusokat, és mondanád. 

Hullámokat, íveket, mélységeket és magasságokat járok be. Néha egészen aprókat körözök, máskor hosszan siklok lefelé.

Nem akartam elélvezni.

Tudom, éreztem.

Annyira jók voltak az érintéseid, hogy egy orgazmus sem ért annyit, hogy egy pillanatot is elveszítsek belőlük. 

Egyre erősebb a rózsa illat a szobában.

puding

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.

Ezt már láttad?

Karok közt

Itt vagyok

A tér most még

LEAVE A COMMENT

A puding most éppen fantasztikus ízű. És örül neki.

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.

Friss bejegyzések

Karok közt

May 22, 2018

Itt vagyok

May 18, 2018

Nem vagy

May 10, 2018