Akkor is, amikor már nincs bennem
Ahogy bennem van, nem tudom, hogy ő dédelget-e engem, vagy én őt. Egymást szeretjük. Elevenséget, hullámzást, izgalmat hoz magával, és imádom érezni, játszani vele. Miután kiveszem, még jó ideig olyan, mintha még mindig bennem lenne, mintha velem maradna, belém dörgölőzne. Az összehúzódásaimat erősebbnek érzem, pedig még nagyon új az élmény.
Régóta akartam már jóni tojást, és volt, hogy kerestem is. Aztán egyszer csak szembejött velem. És akkor esett le, hogy talán azért csak most, mert nem a szokásos jade kellett nekem, hanem a rózsakvarc.
Eddig nem tudtam, hogy rózsakvarc színét a vas és a titánium adja. Szeretem ez a lágy színt ezzel a súllyal. Szeretem ezt a gömbölyűséget ezzel a keménységgel. Befogadom. Magamban tartom. Érzem. Mozgatom. Kiengedem.
A hatása pedig velem marad. Az összehúzódásaim erősebbek lettek, és még ha furán hangzik is, de támogatva érzem magam. Mintha a lenne a puncimban egy simogató kéz, vagy folytonos ölelés akkor is, amikor a tojás már nincs is bennem.
