Punci gyémántokkal szabadon


Olyan tisztán és ártatlanul tette bele magát a kapcsolódásba, amitől valahogy mintha minden ajtó nyitva lett volna köztünk. Könnyű volt érezni, és szabadon adhattam. Ez pedig nekem olyan nagy ajándék.

A farka olyan selymes és sima, míg a heréi barázdáltabbak és érdesek. Még meg sem érintem, de már eleven és mozgékony. A saját puncim jut róla az eszembe, ahogy élvezi, amikor leírják, hogy milyennek is látnak.

Az olajtól az érintéseim még szabadabbak. Ahogy szinte súlytalanul, akadályok nélkül futtatom végig az ujjam a bőrén felfelé, aztán a fénylő makkon, majd le a másik oldalon.

Olyan, mintha bármelyik érintésedtől el tudnék menni. Nem fogok, de mintha minden sejtem ujjongana.

Annyira élvezem, ahogy ad nekem teret. Pedig nem is variálok sokat, mégis az, hogy lehetek lágy és gyengéd, az felszabadít. Nincsenek benne bejáratott rutinok, szabadon adja át magát az érzéseknek.

Amikor azt mondja: Én nem gondoltam, hogy ilyen biztonságban érzem majd magam, egészen meghatódom.

Aztán én jövök. A puncid most olyan, mint egy alpesi tó. Az oldalán hegyek vannak, és van ott egy barlang is, ahol még nem jártam, de biztos tele van gyémántokkal.

Azt szerettem volna, ha szabadon érinthet. Kíváncsi vagyok rá. Szeretném őt érezni. És az érintései olyan súlytalanok, hogy a teljes lényem könnyen átérzi őket. Minden olyan levegős és könnyű, ugyanakkor kiszámíthatatlan és játékos. Néha messzebbre kalandozik el, néha a formák változnak. Olyan változatosság ez, amitől nem félek, amivel szeretek lenni.

Biztonságban vagyok. És boldogan. És élvezem. És lebegek. És szabad vagyok.

puding

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.

Ezt már láttad?

LEAVE A COMMENT

A puding most éppen eleven ízű. Szenvedélyesen.

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.