Az utolsó OM


Az volt az utolsó éjszaka, amit együtt töltöttünk. Az volt az utolsó OM. Az utolsó, amikor igazán közel voltunk.

Nem akkor változott meg minden. Az már korábban volt. Mi pedig ott voltunk egy estére még egy kicsit a közelben, ugyanakkor már a távolban is.

Omoztunk. Akkor már épült bennem az, hogy mit és hogyan akarok megváltoztatni majd, és mire a végére értünk, már tisztán láttam, miben legyen majd más az új.

Hirtelen nem találtuk a pózt, a helyet, keresni kellett a síkosítót, aztán az időzítőt felejtettük el. Tapogatózás és keresgélés. Tetszett neki, hogy így van. Minden olyan igazi lett tőle.

Ő ad. Én kapom.

Olyan gyönyörűen írja le a puncimat. Egészen megható ennyire szépnek lenni még most is.

Megkérdezi, hogyan szeretném? Szeretném-e hogy úgy simogasson, ahogy ő érzi, vagy inkább én szeretném irányítani? Az elsőt választom.

Sok felfelé húzás a csiklómon. Finomak és rövidek. Viszonylag gyors egymásutánban. Ilyen, amikor magam alatt vagyok, és fel akar rázni. Érzem, de a szívemet sokkal inkább. Most olyan nagy lett és nehéz és fáj és kavarog. Maradok ezzel az érzéssel.

Aztán vált. Hirtelen stabilabbá válik. Jó érzés. Néha felnevetek. Felszabadító és örömteli. Nem gondoltam volna, hogy még ez is belefér most, pedig de. És őszinte.

A simogatások egy időre kifejezetten izgatóvá válnak. Ezt ismerem. Nagyobb és hangosabb levegőket veszek.

Aztán egy szinte végtelen pillanatnyi csönd. Nem veszek levegőt. A régi már nincs bennem. Most üresség van. Szünet. Sokáig maradok így, mert nehéz innen továbblépni. Amikor mégis úgy döntök, a levegő békésen tölti meg a testemet. Semmi kapkodás vagy légszomj.

Egyre jobban tudom, mit akarok, és kérem is. A csiklóm kicsit ferde. A jobb oldala, ami könnyed és örömteli, az találkozik a külvilággal. A bal oldal rejtve van. Mélyebb, sűrűbb. Most oda kérek sokat.

Aztán olyan simogatásokat kérek, amik egészen a nagyajkak tetejétől jönnek eddig a rejtett pontig. Aztán vissza ki, és onnan be. Olyan érzés, mintha vissza kellene valamit simogatni bennem a helyére. Neki viszont olyan ez inkább, mint a ringatózás. Kint. Bent. Kint. Bent.

Mindig tudom, mit akarok. Olyan pontosan tudom, mint még soha. És pontosan azt is kérem. Minden úgy van, ahogy annak lennie kell.

Az új OMban, amit már intim kapcsolódásnak hívok, több lesz a kölcsönösség. Közös teremtés. Közös élmény. Közös útkeresés.

Tags: , ,
puding

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.

Ezt már láttad?

Karok közt

Itt vagyok

Rózsaszirmok

LEAVE A COMMENT

A puding most éppen középen ízű. Más innen.

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.

Friss bejegyzések

Amim csak van

June 17, 2018

Sok mindent szoktam

June 6, 2018

Az igenek

May 26, 2018

Karok közt

May 22, 2018

Itt vagyok

May 18, 2018