Tartás


Hajnali 4 volt. Akkor már jó ideje feküdtem az ágyban. Az egyik oldalamon a fal volt. A másik oldalamon ő aludt édesen és békésen, ahogy szokott. A keze a csípőmön nyugodott, én pedig rettenetesen éreztem magam.

Pedig gyönyörűt szeretkeztünk lefekvés előtt.

Pedig tudom, hogy szeret.

Pedig én is szeretem.

Pedig… pedig… pedig…

És ahogy ott feküdtem, azt éreztem, hogy megfulladok. Reménytelenül szomorúnak éreztem magam, fullasztóan közel a síráshoz.

Amikor levettem a kezét a csípőmről, álmában méltatlankodott kicsit.

Vártam.

Vártam, hogy megnyugszom. Hogy majd jobb lesz így.

De nem lett az.

Felkeltem, és a nappaliba jöttem. Magamra csuktam az ajtót. Kellett a távolság. És kellett a téli, hideg, friss, hajnal. Feltöltöttem a tüdőmet vele. Még a sötétítő függönyt is elhúztam, hogy jobban érezhessem a külvilágot.

Aztán lefeküdtem a kanapéra sírni kicsit. Picivel később átültem a fotelba, hogy írjak.

Akkor hallottam meg, hogy közeledik.

Meztelenül jött, aggódva, pislogva a nappali fényétől, én pedig azonnal megsajnáltam. Nem akartam felébreszteni.

Mi a baj?

És én hirtelen nem tudtam, hogy mit válaszoljak erre.

Felálltam, és átöleltem, a puha, rózsaszín plédet körénk terítettem. Belefúrtam az arcomat a vállába.

Mi miatt érzed rosszul magad?

Azt érzem, hogy valahol valami elcsúszott. Félrement.

Mivel kapcsolatban?

Velünk.

És közben ugyanúgy tart a karjaiban. Ugyanolyan szeretettel ölel.

Azt érzem, hogy beszűkültünk. 

Mit szeretnél? Mitől lenne jobb neked?

Annyira hiányzik a játék. A tér. És szomjas is vagyok.

Sajnálom, hogy felébresztettelek.

Én nem sajnálom. Inkább ébressz fel, és ne tartsd magadban.

És ringat, és vigasztal. És kérdezget. És keres.

Nem tudok mindenre válaszolni. Nem tudom pontosan megmondani, mi esne jól. Csak az egyszerű dolgokat. Szomjas vagyok. Le akarok feküdni. Jó, ahogy a karjaiban tart.

És iszunk. És fekszem az ágyban mellette.

Hozzám bújik.

Ha ez a struktúra nem jó neked, akkor keresünk mást. Ahogy mondtam, ha nem így szeretjük egymást, akkor majd szeretjük egymást máshogy.

Szeretnéd, hogy simogassalak?

Igen, nagyon jólesne. Mindenhol. Csak a puncimat ne. Illetve azt is lehet, de ne csak a puncimat.

Olyan  jólesik most minden. Ahogy a lábfejemet harapdálja, attól hirtelen életre kelek. Isteni ez a bizsergés. A karmolásai a hátamon. A finomság és az erő kombinációi. Ahogy a hajamba markol. Ahogy mozgat. Ahogy tart.

Mélyen hatol belém. A méhszájamnak nyomódik a makkja. Olyan jó most ez az érzés. Ez a mélység. Jó hogy van bennem ennyi tér neki. Jó, hogy ki tudja tölteni. Jó, hogy végig érzem, ahogy kitölt.

Sokat élvezek. Nem tartom vissza magam.

Amikor egymás mellett fekszünk, rendben vagyok. Érzem az életet. Az áramlást. A teret.

Most olyan hálátlan dögnek érzem magam.

Szeretem, hogy hálátlan dög vagy.

puding

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.

Ezt már láttad?

Amim csak van

Sok mindent szoktam

Az igenek

LEAVE A COMMENT

A puding most éppen középen ízű. Más innen.

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.

Friss bejegyzések

Amim csak van

June 17, 2018

Sok mindent szoktam

June 6, 2018

Az igenek

May 26, 2018

Karok közt

May 22, 2018

Itt vagyok

May 18, 2018