A fekete arc


Mindig is szerettem a maszkokat. Szerettem a cirádás, díszeseket is, de még jobban szerettem a személytelen maszkokat. Minél személytelenebb, annál jobb. Legalábbis máson.

És kíváncsi voltam, milyen lehet egy fekete, egész fejre húzható, csuklyás maszk. Volt egy elképzelésem az érzésről, a dinamikákról, amiket hoz. És amikor felvettem, mégis más volt.

A sötét oldalam ujjongani kezdett örömében. Most mindent lehet. Nem látják, hogy én vagyok. Szabad vagyok. Végre, végre lehetek rossz.

Ahogy az arcomra engedem a sötétséget, tisztaság és fény lesz belül. És bátorság. És gonoszság. És eltűnik a félelem. Teljesnek érzem magam.

Levettem aztán, de valahogy mintha mégis rajtam maradt volna. Emlékszem rá. Emlékszem az érzésre.

És a bennem élő sötétség annyira eleven lett és élő és olyan nagyon jólesik érezni.

Az árnyékom kíméletlen, önimádó, játékos, találékony, eleven és sok hatalma van. Örömmel adok most teret neki.

puding

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.

Ezt már láttad?

LEAVE A COMMENT

A puding most éppen robbanás ízű. Semmi nem marad a régiben.

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.