Nyújt


Lassú, hosszú nyújtások vannak ebben a jógában. Megtartani a pózt, beleengedni magam a nyúlásba. Sokáig. Ilyenkor 3 vagy 5 perc egy örökkévalóságnak tűnik. Relatíve mozdulatlan vagyok. Az egyetlen szabadságom, hogy tovább nyújtom magam. Fáj.

Pedig nem az a célja, hogy fájjon. És használhatnék több párnát is, hogy kényelmesebbé tegyem, de nem választom ezt, mert akarom a nyújtásokat. És nem akarom a figyelmemet sem elterelni. Ott vagyok a testemben. Ott vagyok a pillanatban.

Ahogy a jobb csípőmet nyújtom, hirtelen elszorul a mellkasom. Mintha egy nagy és nehéz tenyér nyomna befelé. Alig kapok levegőt, de nem állok ellen. És sírva fakadok. Hangosan zokogok. Aztán már csak zihálok. Mintha ugyanazt a levegőt lélegezném be, mint amit kilélegeztem. És egyre melegebb és melegebb és ritkább.

Meztelenül fejezem be, mert csak zavar a ruhám. Mintha hullámoznék, olyan. Elcsodálkozom azon, hogy mennyi elevenség lett bennem hirtelen. Vagy mindig is ott volt, de csak most adtam magamnak teret, hogy megérezzem.

Talán mást nem várok majd annyit két yin jóga között.

puding

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.

Ezt már láttad?

Magammal viszem

Ott leszek

LEAVE A COMMENT

A puding most éppen megkapja ízű. Amire csak vágyik. Akár tudja, akár nem.

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.

Friss bejegyzések

Minden rendben

February 15, 2018

Magammal viszem

February 14, 2018

Minden olyan gömbölyű

February 10, 2018

Ott leszek

February 5, 2018