Forróság van


A melegtől mindig beindulok. A forróság nem hagyja, hogy elfelejtsem a testemet. Sokat vagyok meztelen. Vagy ha éppen van rajtam valami, akkor játékos, puha “ruhákat” választok, amik simogatják a bőrömet. Érzéki élmény.

Szépítkezem. Aranyat és gyöngyöt teszek az arcomra. Persze még ezer más is van a maszkban. Üdíti és feltölti a bőrömet, és mintha egy hűvös kéz finoman masszírozna.

Ahogy végigmasszírozom a testemet, ragyog a bőröm. Mintha szépséget sugározna minden porcikám. De nem a szépség a jó szó erre, hanem talán az átitatottság. Mintha kívül és belül is átjárna az élet. Bőséget érzek magamban. És hogy áradnék a világba. Nem. Áradok most is. Láthatatlanul. Olyan érzés, mintha egészen messzire elérnék.

puding

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.

Ezt már láttad?

Finom kezek

Miután meghaltam

LEAVE A COMMENT

A puding most éppen megkapja ízű. Amire csak vágyik. Akár tudja, akár nem.

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.

Friss bejegyzések

Minden rendben

February 15, 2018

Magammal viszem

February 14, 2018

Minden olyan gömbölyű

February 10, 2018

Ott leszek

February 5, 2018