Nem volt rá szemem


Volt idő az életemben, amikor azt kerestem, mi az, ami közös bennem és a világban. Bennem és az emberekben. Azt kerestem, ami összeköt. Hogy tudjam, valahol összetartozunk. Hogy nem vagyok egyedül. Hogy bennem is megvan az a közös mag.

Most valahogy más lett ez bennem. Most az lett a hangsúlyosabb, ami más, és mintha üdvözölné ezt a szívem. Jó ez a más. Kiegészítő. Gazdagító.

Nem mondom, hogy mindig kellemes a más. Nem is így értem. Hanem hogy olyan érzés ez most, mint amikor feltűnik annak a szépsége, ami eddig is körbevett, de nem volt rá szemed.

puding

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.

Ezt már láttad?

Feketén fehéren

Ami éppen uralkodik

LEAVE A COMMENT

A puding most éppen sötétség ízű, és most láthatja, ami eddig rejtve volt.

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.

Friss bejegyzések

Odaadom magam magamnak

December 12, 2017

Amilyen csak lenni tudok

December 11, 2017

A helyek bennem

December 10, 2017

Az ő helyén

December 10, 2017