Itt vagyok velem mindig


Ki tudja, mi vár rám még valaha az életben.

Lehet, hogy anya leszek, és meghal majd a gyerekem, és beleőrülök a bánatba, és ebben az őrületben szépséget és értelmet találok majd.

És amikor majd visszanézek arra, aki most vagyok, arra, aki ennyit tud félni a jövőtől, akkor majd mosolygok, és olyan lesz, mintha átölelném magam, és azt mondanám, ne félj.

Vagy lehet, hogy sokat ülök majd egy parkban, és harmóniát érzek majd magammal. Minden, ami körülöttem, és velem történik, hullámokat indít majd el ebben, és így hullámzom majd én ebben a nyugalomban.

És amikor majd visszanézek arra, aki most vagyok, arra, aki ennyit tud félni a jövőtől, akkor majd mosolygok, és olyan lesz, mintha átölelném magam, és azt mondanám, ne félj.

Vagy lehet, hogy szerelmes leszek. És viszont szeretnek majd engem. És képes leszek majd érezni ennek a szerelemnek minden egyes cseppjét. Ragyogni fogok majd puha csillagfénnyel.

És amikor majd visszanézek arra, aki most vagyok, arra, aki ennyit tud félni a jövőtől, akkor majd mosolygok, és olyan lesz, mintha átölelném magam, és azt mondanám, ne félj.

Lehet, hogy beteg leszek majd. És olyan könnyű lesz elengedni az életemet, mintha csak egy tollpihe lenne, ami szabadon száll a széllel.

És amikor majd visszanézek arra, aki most vagyok, arra, aki ennyit tud félni a jövőtől, akkor majd mosolygok, és olyan lesz, mintha átölelném magam, és azt mondanám, ne félj.

Lehet, hogy sokan hallanak majd rólam, és ezért eljönnek majd hozzám. Én pedig gyengéden, súlytalanul fogom majd meg a kezüket, hogy legyen elég erejük ahhoz, amivé lenni akarnak.

Lehet, hogy hibát hibára halmozok majd, és egy darabig túlélem majd mindet. És talán akkor elhiszem majd, hogy milyen erős vagyok én, és választhatok bármit.

És amikor majd visszanézek arra, aki most vagyok, arra, aki ennyit tud félni a jövőtől, akkor majd mosolygok, és olyan lesz, mintha átölelném magam, és azt mondanám, ne félj. Itt vagyok veled mindig.

Nem tudom, mi tud még engem börtönbe zárni. Most nem félek.

puding

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.

Ezt már láttad?

Odaadom magam magamnak

A helyek bennem

5 Comments

  • Enikő
    January 28, 2017 at 21:53

    Eddigi egyik legjobb írásod…

    • puding
      puding
      January 28, 2017 at 22:27

      Köszönöm szépen.:)

  • figyeló
    February 15, 2017 at 00:59

    Erősen indul… de szerencsére átjön a lényeg. Volt alkalmam nemrég találkozni valakivel, aki elmesélte, (gyerekeket nem tanító) tanárként mennyire nehezére esett egy nyári táborban befogadni azt a sok szeretetet, ami felé áramlott. Megfogadta, hogy soha többé nem is vesz részt hasonló rendezvényen; és ha igazán nem is fejtette ki a dolgot, a szavaiból az jött le, nem áll készen egy kapcsolatra sem, ha túl nagy teher az, hogy valaki imádattal fordul felé.

    Ez csak eszembe jutott akkor, amikor téged olvastalak, még úgy is, ha mindenkinek a jelleme, belső világa nyilván és más. Mi férfiak könnyen mondhatjuk erre, hogy nem értjük, hogy ez ‘női dolog’ és hogy nem érdemes érzelmileg túlkomplikálni olyan kérdéseket, amik az életről szólnak: együttlétről, házasságról, családról, egzisztenciáról. Egyébként tényleg nem értem, de lehet, hogy ez így van rendjén; érzelmek, szenvedély nélkül végül is képtelenség volna beszélni az ilyen témákról.

    • puding
      puding
      February 15, 2017 at 08:36

      Nem gondolom, hogy női dolog lenne. Sok olyan férfit ismerek, akinek gazdag a belső világa, és nem fél érezni. Ez nem túlkomplikálás. És néha mosolygok, amikor viszont bizonyos férfiak úgy tesznek, mintha nem éreznének, vagy az érzések nem lennének nekik fontosak, hiszen ott vannak mindig. Bármit is csinálunk. Szeretünk, nem szeretünk, szomorúak vagyunk, boldogok, bűntudatunk van, nem kedvelünk valakit, félünk, megkönnyebbülünk, kinyílunk, eltávolodunk… Nincs olyan, hogy érzések nélkül. Ott van bennünk a teljes spektrum. Akkor is, ha nem értjük. Akkor is, ha nem éljük.

      • figyeló
        February 17, 2017 at 04:36

        Hűha… azt hiszem, túl rövid volt az előző mondandóm ahhoz, hogy mindenképp ide kelljen iktatni néhány lábjegyzetet…:) Természetesen az emberi faj nincs meg érzelmek nélkül, nálam jobban megfogalmaztad most, hogy miért is nem. Te, aki tudsz egysmást’ a swinger létről, s írtál már sokszor ebben a blogban a néha ijesztőnek tűnő ‘átölelem a világot’ élményről, azt hinném, érted, érzed a dilemmát: mikor keletkezik ebből a hatalmas káoszból úgynevezett szerelem, egyáltalán, rablánc -e a monogámia vagy sem. Én is hajlamos vagyok arra, hogy az emberekben, bármifélék legyenek is, megtaláljam a jót, az értékest, még ha próbálok a realitások szintjén is maradni, több-kevesebb sikerrel.

        Nem tudom, hogy ez tévútra vezet -e a párkeresésben: hogy efölött tényleg az érzelmekre, úgy értem, a mosolyokból, gesztusokból, tánclépésekből, beszédstílusból, testtartásból, nota bene a külalakból és még ezer más egyébből fakadó gondolatokra hagyatkozva kell -e végül dönteni. Nem szeretem a sztereotíp gondolkodást, férfi és női viszonylatban sem, ezeket legfeljebb annyiban, hogy (hála a magasságosnak!) van több vagy kevesebb alapjuk. Talán, ha valakinek csodapálca volna a kezében és ki tudná deríteni a százalékos arányokat, arra a végeredményre jutna, hogy a nőkre inkább jellemző ez a megérzésekre, tudatos vagy tudat alatti érzelmekre, és kevésbé a számító rációra alapozott döntés. Nem tudom.

        Baj volna ezzel? Nem, ha végül is, állítólag mindenki az igazit keresi, tulajdonképp én is. Csak menet közben elgondolkodik az ember, látva a mostani reménytelen társkeresők világát: melyikre van nagyobb esélyünk, a lottóötösre vagy AZ igazi kifogására? Nem lehet -e pozitív hozzáállásssal, emberbaráti hozzáállással kisebb, ha nem is nagyobb kompromisszumokat kötni? Végülis a régi falusi világban, ahol nem kis részben érdekházasságok köttettek, is megvoltak valahogy az emberek. Messze nem ideális körülmények között, persze.

LEAVE A COMMENT

A puding most éppen sötétség ízű, és most láthatja, ami eddig rejtve volt.

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.

Friss bejegyzések

Odaadom magam magamnak

December 12, 2017

Amilyen csak lenni tudok

December 11, 2017

A helyek bennem

December 10, 2017

Az ő helyén

December 10, 2017