Égetett puding


Karácsonyi vacsorára hívott Mr.. De előtte megkérdezte, hogy beszélek-e vele még. Persze, hogy beszélek. Én csak az OM-ra mondtam nemet.

Amikor megkérdezte, hogy akkor mi is van most velünk, egy utolsó, szívtelen dögnek éreztem magam, amikor azt mondtam, hogy én már nem akarom folytatni az együttléteinket. Valami lezárult bennem.

Annyira meghatóan felnőtt, ahogy egy ilyenre képes reagálni. Őszintén. Hitelesen. Mégis szabadon hagyva engem. És én nem tudom, mi a legjobb. Maradjak? Menjek el?

Aztán beszélgetünk. Volt egy olyan tréningen, amire én is jó ideje vágyom. Nem is tudtam, hogy itthon is lehet. És ahogy mesél, elvarázsolódom. Annyira látom magam előtt, még mielőtt mondaná. Szeretem hallgatni.

Ki is mondom, hogy Annyira fog ez hiányozni. Beszélgetni még beszélgethetünk. Igen. Bár tudom, hogy nem nagyon fogunk.

Magam elé veszem a kinyitott étlapot, hogy eltakarja az arcom, és kulturáltan belesikítok. Úgy, hogy észrevehető legyen, de lehetőleg csak nekem legyen kínos.

Aztán jóllakok, és elmesélem neki, hogy milyen észvesztőeket masztizok egyedül. Mert megadom a módját.

Tags:
puding

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.

Ezt már láttad?

LEAVE A COMMENT

A puding most éppen bizsergés ízű. Repülő só.

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.