Most játszunk valami mást!


-Do you play?
-Try me!

Egyedül voltam, és lassan indulnom kellett volna már. Olyan gyönyörűnek éreztem magam. A ruhám kihozza az íveimet. Imádom a sminkem is. A bőröm ragyogóan fényes és illatos és olyan selymes, hogy az a kísértés maga. Érints meg!

Úgy érek magamhoz, hogy a lehető legtöbbet érezzek. Pedig amúgy is izzanak az érzékeim. A vágy lüktet a bőröm alatt, ahogy finoman végigvezetem magamon a kezem. Éreznek az ujjaim, a tenyerem, még a körmeim is. Érez a hús a bőröm alatt, a csontjaim pedig mintha dorombolva tekerednének. Képlékeny vagyok. Semmi sem szilárd bennem most. Az egész testem kikívánkozik az életbe.

Egyedül vagyok. Mr beteg. Két hete nem találkoztunk, én pedig AKAROK. Azt akarom, hogy ne egyedül érezzem azt, amit érzek. Át akarom adni ezt az őrjítő, lüktető kényszert. Valakinek. Ebben a pillanatban szinte mindegy lenne, hogy kinek. Mert most ezt a mindent beborító vágyat köteléknek érzem, ami visszatart, én pedig meg akarok szabadulni. Levegősnek akarom érezni magam újra, és súlytalannak. De most nem lehet.

Egyedül vagyok, és érzem, ahogy a vágy utat keres. Mintha egy marionett bábú lennék, amit dróton rángathat. A mozdulataim, a gondolataim, az érzéseim mind hozzá tartoznak most. Aztán egy pillanat alatt elönt a pánik. Egyedül vagyok. Ez most olyan érzés, mintha bezártak volna egy levegőtlen, sötét helyre. Ki akarok törni innen.

Fel kellene hívni valakit, aki férfi. Nem kellene sok – mondja. Elég lenne egy kevéske hang. És ebben a pillanatban, mintha valahonnan egészen mélyről jönne, felbukkan bennem egy határozott, megingathatatlan NEM. NEM FOGOM EZT HAGYNI. ISMERLEK. TUDOM, MIRE JÁTSZOL, DE MOST NEM KAPOD MEG, AMIT AKARSZ. MOST  VALAMI MÁST FOGUNK JÁTSZANI.  HAGYNI FOGLAK ÉGNI. HAGYNI FOGLAK.

A bőröm még mindig selymes. A vágy még mindig hangosan dübörög bennem. Olyan hangosan, hogy egy ideig nem is hallom a gondolataimat. DE JÓ EZ. DE ÉGET EZ. ÉN EZT SZERETEM. Most azt sem bánom, ha így maradunk.

És elindulok így. A mozdulataimat most szinte folyékonynak érzem. Mozgás van bennem. Minden lépéstől egyre jobban beindulok. Izgalmasak a fuvallatok. Izgalmasak az emberek is. A fények, a levelek, a hangok. Minden él. Én is. Magamba szívom a levegőt, az élénken fellobbanó részleteket a világból.

Amikor a HÉVen ülök szabadon engedem a fantáziámat. MH (Ő az én állandó szexpartnerem a képzeletemben, alakváltó, amivel időnként teljesen meglep, és valami fura véletlen folytán általában egy hullámhosszon vagyunk szexuálisan. De nem mindig.) egy széken ül. Én kötöztem meg, ő pedig hagyta, pedig tudta, hogy szenvedni fog, hogy vágyni fog, hogy égni fog majd. És mégis akarja.

Most éppen meztelen, de néha, pillanatokra van rajta ruha is. Teljesen tehetetlen és kiszolgáltatott. Nekem. Engem pedig ez hihetetlenül izgat. A puncim forró és duzzadt. Tudom. Nem is érek magamhoz, mégis érzem. A nedveim pezsgőn elárasztják és körbeveszik a csiklómat. Csiklandoznak. Legszívesebben letépném a bugyimat magamról, de nem teszem.

A nedvességet a csiklóm körül izgő-mozgó buborékoknak képzelem. A fantáziám is ilyen most. Különböző, képlékeny, sikamlós, gömbölyű villanások ugyanabból a forrásból.

Elképzelem, ahogy a talpammal végigsimítok a farkán. Játszanék vele, és érezném a bársonyosan puha bőrt. És amikor majd lassan ágaskodni kezd, én majd finoman visszanyomom, hogy érezzem a duzzadó energiát a talpam alatt.

Az ölében ülök. Szemben vele. A puncim olyan nedves és sikamlós, hogy még ha mozdulatlanul akarnék ülni, akkor sem tudnék. De nem akarnék. Azt akarnám, hogy hozzám nyomódjon, hogy a puncim végigcsókolja annak a kemény faroknak minden milliméterét. ÉRZED, HOGY MENNYIRE AKARLAK MOST? MAJD MEGŐRÜLÖK AZÉRT, HOGY MAGAMBAN ÉREZHESSELEK. A PUNCIM OLYAN DUZZADT ÉS ÉRZÉKENY MOST. MIATTAD AZ. OLYAN FORRÓ VAGYOK, ÉRZED? És akarnám hallani a nyögéseit. Érezni a próbálkozásait. És tudni, hogy pedig most nem engedem magamba. Hogy most így fogunk játszani.

Ahogy ott állnék, a mellbimbóimmal végigsimítanám az ajkait. Talán hagynám, hogy becézze őket egy kicsit. Eltávolodnék. Néha csak annyira, hogy még éppen elérjen. Néha annyira, hogy még éppen nem. Nekem ez legalább annyira fájna, mint neki. Mintha egy végtelenül erős mágnes húzna magához, és olyan könnyű lenne hagyni, de mégsem teszem. TÉNYLEG VISSZATART AZ A KIS KÖTÉL ATTÓL, HOGY ELÉRJ? HÁT CSAK ENNYIRE AKAROD A MELLEIMET? PEDIG MOST OLYAN FINOMAK. És végigsimítanám őket, miközben éget a tekintete. Talán ott tartanám a széken, megkötözve örökre, hogy bármikor játszhassak vele, amikor csak akarok.

Ahogy lassan megáll a HÉV, érzem a talpam alatt a kerekek mozgását. Így jár bennem is a tűz. Körbe, körbe, karikába. Újra meg újra visszatérve. Csupa potenciál és erő. Bennem van. Hegyeket tudnék megmozgatni.

puding

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.

Ezt már láttad?

2 Comments

  • Zosimos
    June 17, 2016 at 09:25

    Uhhhh….. Ez így reggelre…. :))) Fejbevágó!

    • puding
      puding
      June 17, 2016 at 21:17

      Te szegény. :) Ezt el tudom képzelni.

LEAVE A COMMENT

A puding most éppen sötétség ízű, és most láthatja, ami eddig rejtve volt.

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.

Friss bejegyzések

Odaadom magam magamnak

December 12, 2017

Amilyen csak lenni tudok

December 11, 2017

A helyek bennem

December 10, 2017

Az ő helyén

December 10, 2017