Ahol a múlt találkozik a jövővel bennem


Fura egy hely ez most. Magasan vagyok. Messzire ellátni. Nem félek, pedig emlékeim szerint félek a magasban.

Velem van a múlt. Egészen öregnek látom. Hajlott hátú, fogatlan néni. Vigyorogva kenyércsücsköt majszol, és felőle akár az egész világ felfordulhat, neki akkor is jó. Nem érdekli, mi lesz holnap. Amit az élettől kaphatott, azt már megkapta.

Néha meséket mesél nekem. Az ölébe hajtom a fejem, simogatja a hajam, és csak mondja, és mondja. Vannak kedvenc történetei, de nem mindig ugyanúgy meséli őket. Előfordul, hogy szomorú a hangja kicsit, de nem azért, mintha ő igazán szomorú lenne, de pontosan tudja, hogy milyen történetet, milyen hangon kell mesélni. Ezt még az anyjától tanulta. Az anyja meg az ő anyjától.

A jövőt ott tartom a kezemben. Szép, piros alma. Fényes is. Jó érzés fogni, szagolgatni, elképzelni, hogy milyen lesz, ha beleharapok majd. Magammal viszem, bármerre is járok. Régen kicsi volt, és könnyű. Elfért a zsebemben. Szabadon mászkálhattunk ide-oda együtt. Néha, amikor éhes vagyok, beleharapok. Egyáltalán nem fáj neki, sőt örülni szokott ilyenkor. Aztán hirtelen megint újra teljes lesz. Varázslatos.

Idővel egyre nagyobb és nagyobb lett. Elkezdtem azon aggódni, hogy hogyan viszem majd magammal? A hátamra vehetném, de semmi kedvem nehéz terhet cipelni. Egy helyben sem akarok maradni, pedig igazából egészen jól eléldegélhetnénk itt együtt. Mindig lenne elég alma. Ahogy ezen tanakodtam, egyszer arra gondoltam, hogy lassan ellopózom mellőle, úgy, hogy ne vegye észre, és elbújtam egy fa mögé. Onnan figyelem, hogy majd most mit csinál? Ahogy a fa mögül visszanéztem, hűlt helye volt. A frászt hozta rám. Pláne, amikor megfordultam, és ott figyelt mögöttem. Addig nem is gondoltam, hogy az alma tud jönni magától. Nem kell cipelni. Nem is tudom elveszíteni. Nagy megkönnyebbülés ez, mert gondban vagyok azzal, hogy vigyázzak.

Szoktam belőle másoknak is adni. Mások is adnak nekem az ő almájukból. Piknikezünk. Öreg nénik magukban meséket mesélnek. Almát eszünk, ropog a fogunk alatt. Nézzük az eget, a puhán fénylő csillagokat. Tűz ropog mellettünk. Énekelünk, alszunk, nevetünk, sírunk, szerelmeskedünk.

puding

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.

Ezt már láttad?

Odaadom magam magamnak

A helyek bennem

LEAVE A COMMENT

A puding most éppen sötétség ízű, és most láthatja, ami eddig rejtve volt.

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.

Friss bejegyzések

Odaadom magam magamnak

December 12, 2017

Amilyen csak lenni tudok

December 11, 2017

A helyek bennem

December 10, 2017

Az ő helyén

December 10, 2017