Az igaz természetünk


Néztem a teknőst, ahogy sokáig igyekezett bebújni egy lyukba, ahová amúgy nem fér be. Aztán végül nekitámaszkodott az asztal lába és a szék lába közé, mert a teknősök szeretnek nagyon szűk helyekre bújni, vagy legalább nekinyomódni valaminek. A teknősök nagyon is éreznek a vastag páncél alatt, és még több zártság kell nekik, mert érezni akarják, hogy be vannak zárva. Akkor megnyugszanak. Úgy tudnak a legjobban aludni.

Van az a mese a skorpióról és a békáról. Sosem értettem, miért akar a skorpió átmenni a túlpartra. Semmi értelme. Annak sem, hogy a béka át akarja vinni. Egyiknek sem a természetéből fakadó választás. Aztán ez lett nekem az értelme. Hogy az ember ne akarjon más lenni, mint a saját természete. Az senkit sem visz előre. Az állatok nem is akarják ezt. Hűek a természetükhöz, legyen az bármilyen.

Összejövünk néha délutánonként. Főzünk. Mindig ugyanazt. Filmeket nézünk és társasozunk vagy kártyázunk. Én választottam filmet. A Pi életére esett a választásom. Most láttam először. És egyre nehezebb és nehezebb lett a szívem. Mindig fészkelődök közben. Lefekszem. A lábamat az ölébe teszem. Aztán, ahogy egyre nehezebb lett a szívem hozzábújtam. Ahogy tovább nehezedett eltávolodtam. Begubóztam teljesen egy párnát az ölembe fogva. Amikor még rosszabb lett, a vállára hajtottam a fejét, és hagytam, hogy átöleljen. Mentolos jégkrémet ettünk utána, és társasoztunk. Csak lassan oldódott a feszültség a gyomromból. Kártyáztunk, és közben beszélgettünk. Akkor értettem meg, hogy miért mondanak el az emberek annyit kártyázás közben. Ahogy a lapokra figyelnek, részben kívül helyezkednek a saját életükön, és így könnyebb beszélni róla. Pláne, hogy nem nézünk közben a másik szemébe. Mintha csak valami mellékes dologról beszélnénk, hogy mondjuk hány percig főzzük a kemény tojást. És nem lesz fontos a másik reakciója, mert hiszen a beszélgetés csak amolyan mellékszál.

Ma megnéztem a Franket a moziban. Sajtóvetítés vetítés volt, és megkérdezte, nincs-e kedvem elkísérni. Fura film lesz, azt mondta, én meg hogy azokat általában szeretem, de ha mégsem, akkor szeretem a mozi élményét, és ezer éve nem voltam már moziban. Néztem a filmet és éreztem a filmet. Párhuzamokat láttam és éltem bele. Annyira tökéletesen volt megfogalmazva minden. Amikor az utolsó jelenthez értünk, nekem csendben folytak a könnyeim. Nem a fájdalomtól. Volt aki nevetett. Ő ásított. Volt aki hazafelé sokáig ecsetelte a buszon, milyen sületlenség is volt az egész. Amikor kijöttünk a moziból, azt mondta, nem bánta volna, ha kihagyja ezt a filmet. Én meg azt, hogy nagyon örülök, hogy nem hagytam ki. Ő azt mondta, pár értékes pillanat volt benne. Én azt, hogy tele volt igazsággal.

Néztem a tengeri malacokat, ahogy izgatottan fel alá rohangáltak a kis terráriumukban, még kurjongattak is a cincogó hangjukon. Nem is tudtam, hogy a tengeri malacok ilyen aranyos hangot adnak ki. Belecincogták magukat a szívembe.

A Cilamila haldoklik. Az évek során újra és újra rácsodálkoztam arra, hogyan éli meg, hogy hiányzik egy lába. Leginkább nincs tudatában annak, hogy hiányzik. De tudatában van annak, hogy éppen mekkorát tud ugrani (nagyot), ahogy annak is, hogy jó eséllyel menekül el előled, amikor csak akar, mert egyszerűen lehetetlen kiszámolni, hogy így három lábbal merrefelé fog futni. És hihetetlen gyors manőverekkel kacsázik előtted.

Az aranyos katicabogár egy ragadozó állat. Óriási, vérengző vadállat a levéltetvek között. A katicabogár aranyos kis pöttyös bogárka, akiről aranyos dalokat költöttünk. Gyerekek katicának öltöznek a farsangon. Néha felnőttek is. Vicces tárgyakhoz is modell. Annyi minden lehet belőle.

Ahogy ment a busz, beláttam a csöpp tisztásra ott a város forgatagában. Sűrű fák és bokrok között ott táborozott egy hajléktalan. Emlékszem, arra gondoltam, hogy milyen ideális hely egy sünnek.

I love you wall.

puding

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.

Ezt már láttad?

Odaadom magam magamnak

A helyek bennem

LEAVE A COMMENT

A puding most éppen sötétség ízű, és most láthatja, ami eddig rejtve volt.

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.

Friss bejegyzések

Odaadom magam magamnak

December 12, 2017

Amilyen csak lenni tudok

December 11, 2017

A helyek bennem

December 10, 2017

Az ő helyén

December 10, 2017