Az 5. levél


Nem is tudom, hogy mi emlékeztetett benne annyira Magára, hogy legszívesebben a karjaiba gömbölyödnék. Talán azért érzem így, mert egyre nehezebben idézem fel a Maga arcát, és ezért kapaszkodnék legszívesebben bármibe, ami egy kicsit is visszahozza a Maga emlékét. Hívhatnánk ezeket apróságoknak is, ha nem bírnának számomra oly nagy jelentőséggel, s ha nem töltenének el egy lehetséges, boldog jövő mámorító ígéretével. Addig azonban nem tehetek mást, mint hogy ezekbe a pillanatokba kapaszkodom, s másokat boldogítok Maga helyett, hogy cserébe ők boldogíthassanak egy kicsit engem. Természetesen mindeközben sokat gondolok Magára, s remélem, hogy az így talált röpke boldogságom egyben jobb kedvre deríti Magát is.

Ó, de már megint elkalandoztam.  Kérem, bocsássa meg a szentimentalizmusomat, hiszen Maga erre a legkevésbé sem kíváncsi, én mégis folyton késztetést érzek arra, hogy a lelkem is meztelenné tegyem Maga előtt. Talán egyszer leszokom majd erről, bár a szívem mélyén sokkal inkább azt remélem, hogy Maga talán valahol mélyen jobban törődik ezzel az oldalammal, mint mutatja. A meztelenség mégiscsak meztelenség, nemde?

Szóval ott tartottam, hogy nem is tudom, mi emlékeztetett benne Magára. Talán az, ahogy rám nézett, azzal a birtokló tekintettel, amit a Maga szemében is olyan sokszor láttam, mintha csak a Maga kedvére teremtettek volna. Ettől mindig egészen elgyengül a lábam, és szívem szerint azonnal térdre vetném magam. Persze azért nem tehetem ezt bármikor, amikor késztetést érzek rá. Vagy talán mégis?

Úgy nézett rám, hogy el is felejtettem pislogni, és szinte biztos vagyok benne, hogy elpirultam. Maga jól ismer engem, tudja, milyen vörösen izzik még a puncim is ilyenkor. Olyan melegem lett, hogy el is kezdtem kigombolni a blúzomat, hiszen ha nem jutok egy kis hűvös levegőhöz, talán fel is gyulladtam volna.

Először csak egy gombot, aztán még egyet… Erre ő lovagiasan azt mondta: “Hagyja csak, hadd segítsek!”, majd egy lelkes mozdulattal kettétépte a blúzomat. “Most már jobban érzi magát?”

Hirtelen nem is jutottam szóhoz, annyira elöntött a hála, és persze némi plusz adag levegő. Először csak bólintani tudtam, és közben végig igyekeztem a szemébe nézni. Ez a merészség még mindig kisebb kockázattal járt, mint véletlenül megpillantani az immár teljesen felszabadított melleimet. A bőröm mintha izzott volna, és ahogy a friss levegő hozzám ért, mintha egyszerre száz kéz simogatta volna a testemet. Ez a játékos levegő igazán komisz. Hihetetlen helyekre jut el, én pedig teljesen tehetetlennek érzem magam vele szemben. Lehunytam a szemem, az ajkaimat pedig egy apró kis sóhaj hagyta el, hogy aztán egy puha, mégis feszes szájat érezzek a sajátomra tapadni.

Ennyire intenzív kezdés után meglepett az a fajta váratlan és kifinomult gyengédség, ahogy az ajkaimmal játékba kezdett. A nyelv finom simításai a bőrömön. Az ahogy a nedvesség utat engedett a saját mélyembe. És ahogy a levegő felszippantotta minden cseppjét ennek a sikamlósságnak, hogy ne maradjon más, mint a várakozás, hogy az egész megismétlődjön újra és újra. Talán száz évet is eltöltöttünk ezzel. Mégsem volt unalmas, sőt többet akartam. De nem tudtam volna megmondani, hogy pontosan mi is az a több. Nem is akartam ezzel foglalkozni. Egyszerűen csak érezni akartam.

Mégis volt egy pillanat, amikor ez már nem volt elég. Volt egy pillanat, amikor akarni kezdtem. Amikor akarni akartam. Mert csak így lehetett több. És én megálltam ott, mert megijedtem. Annyi mindent megtettem már az életemben. És még több volt, amit hagytam, hogy egyszerűen csak megtörténjen velem. Maga pontosan tudja ezt, nem kell elmagyaráznom. És én ott, akkor, abban a pillanatban zokogni kezdtem. Sajnáltam mindent, ami valaha is történt, és mindent, ami nem. És mégsem sajnáltam semmit.

Ő meg egészen megijedt attól, ahogy sírni kezdtem, de nem esett pánikba. Levette a zakóját és a gondoskodóan a vállamra terítette. Úgy éreztem, hogy egészen kicsi vagyok, és hogy szinte elveszek alatta. Nagyon jó érzés volt. Összefogtam magam előtt, és hagytam, hogy leültessen a díványra. Nem is értem, hogy mi tartott állva egészen idáig. Fura szerzet a nő. Annyi erő van benne, de nem is tud róla. Egyszerűen csak teszi, amiről azt hiszi, hogy a dolga. Azt amitől azt gondolja, hogy minden jobb lesz majd.

Megkérdezte, hogy mit szeretnék? Hagyjon most inkább egyedül vagy maradjon itt mellettem? Össze akartam kuporodni, az ölébe hajtani a fejem. Nem csinálni semmi. Csak ott lenni. Azt hiszem, el is aludtam, mert amikor kinyitottam a szemem, már éppen kezdett sötétedni. Ő még mindig ott ült. Meg sem moccant. Felültem én is, és azt mondtam, hogy most szeretnék hazamenni.

Hát így telnek a napjaim Magával és Maga nélkül egyszerre.

Vigyázzon Magára!

 Lili 
puding

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.

Ezt már láttad?

Áradunk

Hogy kiélvezzem

A tánc maszti

LEAVE A COMMENT

A puding most éppen hajdobálás ízű. Selymesen áramló.

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.

Friss bejegyzések

Áradunk

August 6, 2017

Két szárnya van

August 4, 2017

Forróság van

August 4, 2017

Egyre mélyebbre

July 7, 2017

Kattints a képre az orgazmus meditációs programokért:

Kattints a képre az orgazmus meditációs programokért: