Bejelentek


Van valami, amit nem meséltem el. Nem is egy valami van. hiszen rengeteg minden történt velem az utóbbi időben. Még ha ezek nagy része a felszín alatt történt, a változás akkor is jelentős. Addig, ameddig nem mondom el, hogy Pé és én már nem vagyunk egy pár (nem, nem a szvingerezés miatt. nem, nincs senkink még) addig nem tudom leírni, hogy mi van velem. Pedig vannak dolgok, amiket jó lenne leírni, hogy ne tűnjenek el. Ez a blog nekem sokat adott és ad a mai napig is. Nem fogom abbahagyni, mert itt megmaradnak az emlékek a saját szépségükben, még ha nem szépek, akkor is.

Szóval mi már “csak” barátok vagyunk. Napról-napra távolodva. Azzal hízelgek magamnak (mert így érzem és látom), hogy a lezárás-távolodás szépen megy. Fájdalommal persze. Meg kisebb-nagyobb bukkanókkal, de van benne valamiféle fura, szomorú szépség, elengedés, és hozott sok értékes beszélgetést. De az okokat most nem akarom megvitatni itt. Talán egyszer majd. Talán soha. Ha az esélyeket nézzük, akkor inkább soha.

Tags: ,
puding

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.

Ezt már láttad?

1 Comment

  • Luiza
    October 28, 2013 at 23:37

    Nagyon sajnálom. Pé és Pu nekem alap volt. Mint ahogy a reggelek, a napfelkelte, a hétvégi szieszta, a sorbanállás a Lidlben, a reggeli smink… alap. Biztos nehéz… biztos ne véletlen. Sajnálom…

LEAVE A COMMENT

A puding most éppen eleven ízű. Szenvedélyesen.

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.