A szeretet aktív és passzív oldala


Játék és ugrándozás után egymással szemben feküdtünk a Fifivel az ágyban. Mindkettőnk feje a párnán, és boldogan vigyorgunk egymásra. Pajtik vagyunk. Szeretjük egymást. Szinte tapintani lehet, hogy mennyire. Akár azt is gondolhatnám, hogy jó gazdi vagyok, de az az igazság, hogy bőven van mit fejleszteni azon, ahogy én szeretek.

Szeretem a Fifit. Éppen azt éreztük akkor. Az volt az a szinte kézzel tapintható akármi, amitől a szíved mintha óriásira nőtt volna.  Hívhatjuk ezt a szeretet passzív oldalának. Megvan az érzés, megvan a kapcsolat, az egység és a közelség. Már az a tudat is boldoggá tesz, hogy a világon vagytok mind a ketten, és nem akarod, hogy ez valaha is megváltozzon. Ide tartoznak a közös emlékek és az együtt megélt múlt is.

De a szeretetnek ez “csak” az egyik fele. Az aktív rész szintén fontos. Abban van a gondoskodás, abban van minden, amit azért teszel, hogy a másik boldog legyen. Az áldozat, amit a másikért hozol, és persze mindaz, amit együtt csináltok.

Ideális esetben bőven jut mind a passzív, mind pedig az aktív részből. Azóta figyelem, hogy hogyan alakulnak ezek az arányok. Talán rájöhettem volna erre mással is, nem egy kutyával, de valahogy a Fifi mellett minden olyan egyszerű és tiszta. Egyike volt azoknak a ritka pillanatoknak, amikor úgy érzem, mindent kristálytisztán látok.  És persze látom, hogy kinél mennyit adok, vagy éppen mennyit szabotálok el. Magamat is beleértve.

Aztán itt van még az, hogy ki mennyit tud szívből adni és szívből befogadni. Valahol ezeknek az igényeknek is találkozni kell. Figyelek, hogy hol mennyi az annyi.

puding

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.

Ezt már láttad?

LEAVE A COMMENT

A puding most éppen robbanás ízű. Semmi nem marad a régiben.

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.